... Ahogy már többször is említettem, a sors játékszerei vagyunk...
Vannak az életünkben olyan emberek akiker Isten mellénk rendel egy bizonyos időre, hogy vigyázzanak ránl, hogy túl éljünl. Meg kell vetni lábainkat bizonyos helyszíneken, hogy később búcsúzhassunk és új utakat járjunk be.
Van, hogy csak hosszú évek elteétével találjuk meg a válaszainkat, melyek ott voltek bennünk mindíg rejtve, lelkünk legmélyebb zugaiban.
Ha mindíg mástól várunk válaszokat és megoldásokat, sosem találjuk meg az önmagunkhoz vezető utat...a kulcsot mely azt az ajtót nyitja, ahol a szeretet, a bölcsesség, és a megértés kéz a kézben járnak!
- Rájöttem hát nincs jogom senkit sem megítélni...mindenkit úgy kell elfogsdnom shogy van. Ez a búcsú a biológiai anya szüleitől, testvéreitől tehát nem volt fájdalmas. Olyan találkozás volt ez,ahol szinte érzékeltük a régi sebek felszakadását ... a múlt hangjainak suttogását.
Olyan emberek ,,családtagok,, gyűltek egy asztal köré, akik évek óta nem találkoztak.
Talán így próbáltak meg a jelenben ,,vezekelni,, előttem ,hogy amit 33 évvel ezelőtt nem tettek meg, most valamelyest pótolják...
Pótolják azt, amit már pótolni nem lehet...
Ahogy a vissza pillantó tükörben megláttam őket, újra tudatosult bennem, hogy bár valamikor ők is a ,,családtagjaim,, voltak, én mégis milyen szerencsés vagyok, hogy tőlük elkerültem és szerető Szüleim lettek.
...Egyre távolodó alakjuk után néztem egy pillanatra, amikor is éreztem ahogyan lelkemet a megbékélés és nyuga.lom hullámsi árasszák el.
Ahogy a visszapillantó tükrében távolodtak...úgy távolodott tőlem s düh és harag érzése...
Nehéz megfogalmazni ezt felszabadító érzést mely szinte megszabadított a láncoktól melyeket vonszoltam magam után!
Nem fordultam hátra...beteljesedett hát, átíródott és békét hozott mindannyiunknak ez a fajta szembesítés és találkozás.
...Isten veletek... suttogtam magam elé...
... Utunk ezzel még egyáltalán nem ért véget, hiszen Öcsém várt minket családjával együtt, hogy újabb lélek találkozások jöjjenek létre.
Immáron felszabadulva érkeztem meg hozzájuk...ölelő karjaikba.
Végre itt vagy, megérkeztél ide is haza érkeztél...szólalt meg végül.
Jött az újabb felismerés,hogy a múlt és jelen járhat kéz a kézben...lehetek én itt is itthon, ugyanúgy mint mikor Édesanyámhoz megyek haza.
Az én elsődleges otthonom náluk van, hiszen a Szüleim,ők teremtettek újra szerettek, elfogadtak, elláttak bölcsességgel és mérhetetlen szeretettel!
Rádöbbentem, hogy itt is otthon vagyok valamilyen szinten az Öcséméknél ahol egykor éltek az életet adó szülők is.
A szeretet az otthon...a múlt és jelen nem zárja ki egymást, ha megfeleően kezeljük.
Ez egy olysn felismerés volt, mely újabb gátakat szabadított fel ,,elgyötört,, lelkemben.
Megérkeztem ebbe a csodálatos lelki állapotban...amikor is úgy éreztem meg kell fordulnom..hogy a szemébe nézzek annak a titokzatos Nőnek aki egykor életet adott és most a nappali faláról egy kép formájában mosolygott ránk...
Ránk az egész családra, a gyerekeire.
Mindannyan megértettük ennek a pillanatnak a jelentőségét, amely annyira intenziv volt, hogy szavakba önteni nemtudom!
Csodálatos volt végignézni ezen családon is, ahol az öcsémék lánya és a mi lányunk együtt voltak, és egy új formában is de újra kapcsolódtunk egymáshoz.
Rengeteg beszélgetés,élmény és fotók kerültek elő melyekre ezidáig vágyakoztam. Teljesülhetett ez a vágyam is, mint ahogy az is, hogy végső nyughelyén együtt látogassuk meg az életet adó anyát...hogy fejet hajtsunk a múlt előtt mindketten, s kéz a kézben megérkezzünk abba a jelenbem ahol a gyermekeink együtt játszanak...s a szemükben,lényükben ott a jövő...
A jövő mely részben közös immár...
Ahogy ígértem jövök a következő részekkel. A blogot facebookon megosztani nemtudom, igy az adatlapomon levö fotón megtaláljátok a cimet ahol elérhetöek a blog részek, melyet osztani tudtok.
FIGYELEM!
Szerveződik a hétfői előadás mely Dunatőkésen lesz hétfön 2 nap mulva!!!
A községhban 18:00 orai kezdettel.
Várunk Titeket sok szeretettel.
M&M
