Az idő...mely kârpótol bennünket bölcsességgel és szeretettel! A múló pillanat mely tovaszáll...ha nem ragadjuk meg.
Elszalasztott lehetőségek, melyek idővel eltűnnek.
Az idő kereke melyet előre hajtani lehetetlen, de megâllìtani lehetsèges egy pillanatra...
Ilyen volt az a pillanat is, amikor behunyt szemeimből lassan kèt könnycsepp buggyant ki. Hallgattam a szìvet tèpő zokogâsát annak a nőnek aki most megâllìtotta volna az időt, ha teheti...hogy egy kis haladékot kérjen...
Haladékot, hogy még egyszer megèrintse ès megölelje a lànyát...hogy megkèrje mèg ne menjen.
Az idő viszont telt...pillanatok alatt egy ùjabb lélek távozott el...az ő legkissebb lânya.
Bár nem éreztem az anyai nagymama irânt semmilyen kötődèst,most mègis átèreztem a fâjdalmât.
Menedèket keresett...nâlam...!
Pár hònapja a rideg szemű nő nèzett velem szembe az Öcsém hâzàban, most pedig egy megtört Asszony szorongatja a telefonkagylót tőlem kètszáz kilomèterrel.
Az idő van, hogy kegyes, de nèha kegyetlen...
Ahogy a falióràra pillantottam, megint csak azzal szembesültem, hogy az idő szinte ,,repül,,
Hallgattam őt...talân, ha mâskènt viselkedik,ha időben megtalálja a lânyâhoz vezető utat...talán ha lehetne ùjra ìrna mindent...de már nem lehet.
Eltelt az idő...mint egy kis madár aki egy pillanat alatt kiröppen az ablakon, ùgy távozott egy meggyötört lélek is egy olyan helyre ahol már nincs fájdalom ...ahol az idő mâr nem számìt!
Csodálatos napsütèses reggel köszöntött bennünket.
Vârtam ès tartottam is ettől a naptól, hiszen nagy dologra kèszültem ...visszautazni a múltba, hogy bèkèt teremtsek.
Első utunk a ,,nagymamához,, vezetett...ahhoz a nagymamához akinek nem sok melegsèget láttam a szemèben pár hònappal ezelőtt.
Most mègis várt...nagyon várt. Mindannyian èreztük az idő jótékony hatását.
Felsorakozott a ,,család,, nagy rèsze a gyermekei...csak a legkissebb lànya hiányzott, vagyis az èn èletet adó anyám.
Különös volt vègignézni rajtuk ... láttam a szemükben a gyanakvást, s megvallom èn sem kelthettem bennūk nagyobb bizalmat.
Egy rideg szobában találtuk magunkat, ahol finomságokkal roskadásig teli asztal fogadott bennünket...
Vártak hât, számìtottak jöttünkre.
Tekintetem a legkedvesebb szempârt kereste, s meglepődve konstatáltam, hogy a nagymama szemèbe fùrtam tekintetem.
-Mi változott? Tettem fel magamban a kérdèst?
Vègignèztem az asztal körül ülőkön, mìgnem tekintetem egy üres szèken állapodott meg.
-A nagymama szintèn abban a pillanatban oda nèzett...tudta ő mit kìvánok...
Bárcsak ülne ott azon a szèken az ő legkissebb lánya...de mivel az ideje lejárt, ìgy üres maradt az a szèk...
Farkas szemet nèztem hát velük ès csak kérdeztem ès kèrdeztem...
Láttam a nagyfokù bizalmatlansâgot irányomban, a ridegsèg èrzèse ùjra ès ùjra vègigfutott a hátamon.
Elmondtam hát nekik ... nem azèrt vagyok itt, hogy bárkit is megìtèljek, nem rossz szándèkkal közeledem felèjük.
Egyszer csak a gyanakvás kiváncsisággá alakult. Ahogy elkezdtem az èrzèseimről beszèlni,mintha lágyulni vèltem volna a kemèny tekinteteket.
Többször is megismèteltem, hogy bèkès szándèkkal jöttem, hogy vègre mindenki megbèkèljen.
A szobában egyszercsak kezdett felengedni a fagyasztó dermettsèg, nèha már egy -egy mosolyt is véltem felfedezni az arcokon. Egyszerű ès rideg emberek, akik a szìvükhöz vezető utat már règ lezárták. A kèt testvèr szinte egymásra sem nèzett ez idő alatt...beszèdes volt a test tartásuk ...mint kèsőbb kiderült ez a család èvek óta nem ült egy asztalnál!
Megèrtettem ennek az üzenetèt; vártak...nagyon vártak a maguk.mòdjân
...rengeteg erőfeszìtès kellett hát, hogy ők egy asztalhoz üljenek.
Kèrtem hát mesèljenek magukról, ròlam...hiszen hat hónapig közöttük èltem...az èletet adó Anyáròl.
Kèrtem mutassanak családi fotókat...had nyerjek betekintèst a mùltam egy rèszèben.
Kèrèsemre ...megdöbbentő válasz èrkezett a nagymamátòl...neki nincs a lányáròl egyetlen fotòja sem.
Ereimben a vèr megfagyott egy pillanatra, ùjra vègignèztem rajtuk, hogy megállapìtsam mègis milyen ridegek.
A mellettem ülő nő szemèben fùrtam a tekintetem, aki elmondása szerint közel 35 èvvel ezelőtt a keresztvìz alá tartott, ...
-Te sem tudsz nekem fotókat mutatni az èletet adó szūleimről, a hùgodròl?
- Nem. Jött a tömör ès megdöbbentő válasz. Tekintetem a ,, nagybátyámra,, szegeződött aki mosolyogva rázta a fejèt. Elmondásuk alapján neki volt a legközelebbi kapcsolata a biològiai Anyával...
Megèrtettem egy pillanat alatt annak a nőnek az anyának az èrzèseit...aki mint egy űzött vad menekūlhetett ebből a családból...èn is ezt tettem volna.
Elkèpzeltem a helyzetet amikor kis baba voltam ès szinte èreztem a kiszolgáltatottságát. Fiatal volt ...s bár volt családja azok mégsem vettek részt az èletèben.
Feltettem a számomra ègetően fontos kèrdèst...mièrt nem segìtettek a testvèrüknek...a keresztanya mièrt nem vette át az anya szerepèt?
Nem azt ìgérted Isten szìne előtt?
Kèrdèsemre a kibuggyanó könnyek, a règ eltemetett lelki ismeret adott választ!
Láttam az èrzèseiket egy pillanatra, a megbánást ès mèg nagyobb hálát èreztem az anya felè aki ebből kimeniketett ès Èdesanyámèk felè, akik szeretnek!
Itt èrtetettem meg, hogy mi törtènt, hogy ezek az emberek maguk is mázsás sùlyokat cipeltek ,ők ennyire voltak kèpesek!
Kèrdèsükre, hogy haragszom e rájuk a legnagyobb lelki bèkèvel tudtam nemet válaszolni.
Èreztem ahogy az idő megteszi amit kell, ùjra ir, ùjat teremt ès enyhūlèst hoz.
Ùgy tudtunk egymástól bùcsùzni, hogy bâr nem valószìnű, hogy többet találkozunk...mègis a helyère kerül minden...idővel!
Ezùton is Mindenkit sok szeretettel meghivok a dunatőkési előadásunkra, mely Jùnius 17.èn kerül megrendezèsre a közsègházán! Találkozzunk èlőben is!
M&M
