2019. június 15., szombat

Múlt és jelen kéz a kézben...



... Ahogy már többször is említettem, a sors játékszerei vagyunk...
Vannak az életünkben olyan emberek akiker Isten mellénk rendel egy bizonyos időre, hogy vigyázzanak ránl, hogy túl éljünl. Meg kell vetni lábainkat bizonyos helyszíneken, hogy később búcsúzhassunk és új utakat járjunk be.
Van, hogy csak hosszú évek elteétével találjuk meg a válaszainkat, melyek ott voltek bennünk mindíg rejtve, lelkünk legmélyebb zugaiban.
Ha mindíg mástól várunk válaszokat és megoldásokat, sosem találjuk meg az önmagunkhoz vezető utat...a kulcsot mely azt az ajtót nyitja, ahol a szeretet, a bölcsesség, és a megértés kéz a kézben járnak!

- Rájöttem hát nincs jogom senkit sem megítélni...mindenkit úgy kell elfogsdnom shogy van. Ez a búcsú a biológiai anya szüleitől, testvéreitől tehát nem volt fájdalmas. Olyan találkozás volt ez,ahol szinte érzékeltük a régi sebek felszakadását ... a múlt hangjainak suttogását.
Olyan emberek ,,családtagok,, gyűltek egy asztal köré, akik évek óta nem találkoztak.
Talán így próbáltak meg a jelenben ,,vezekelni,, előttem ,hogy amit 33 évvel ezelőtt nem tettek meg, most valamelyest pótolják...
Pótolják azt, amit már pótolni nem lehet...
Ahogy a vissza pillantó tükörben megláttam őket, újra tudatosult bennem, hogy bár valamikor ők is a ,,családtagjaim,, voltak, én mégis milyen szerencsés vagyok, hogy tőlük elkerültem és szerető Szüleim lettek.
...Egyre távolodó alakjuk után néztem egy pillanatra, amikor is éreztem ahogyan lelkemet a megbékélés és nyuga.lom hullámsi árasszák el.
Ahogy a visszapillantó tükrében távolodtak...úgy távolodott tőlem s düh és harag érzése...
Nehéz megfogalmazni ezt  felszabadító érzést mely szinte megszabadított a láncoktól melyeket vonszoltam magam után!
Nem fordultam hátra...beteljesedett hát, átíródott és békét hozott mindannyiunknak ez a fajta szembesítés és találkozás.
...Isten veletek... suttogtam magam elé...

... Utunk ezzel még egyáltalán nem ért véget, hiszen Öcsém várt minket családjával együtt, hogy újabb lélek találkozások jöjjenek létre.
Immáron felszabadulva érkeztem meg hozzájuk...ölelő karjaikba. 
Végre itt vagy, megérkeztél ide is haza érkeztél...szólalt meg végül.
Jött az újabb felismerés,hogy a múlt és jelen járhat kéz a kézben...lehetek én itt is itthon, ugyanúgy mint mikor Édesanyámhoz megyek haza.
Az én elsődleges otthonom náluk van, hiszen a Szüleim,ők  teremtettek újra szerettek, elfogadtak, elláttak bölcsességgel és mérhetetlen szeretettel!
Rádöbbentem, hogy itt is otthon vagyok valamilyen szinten az Öcséméknél ahol egykor éltek az életet adó szülők is.
A szeretet az otthon...a múlt és jelen nem zárja ki egymást, ha megfeleően kezeljük.
Ez egy olysn felismerés volt, mely újabb gátakat szabadított fel ,,elgyötört,, lelkemben.
Megérkeztem ebbe a csodálatos lelki állapotban...amikor is úgy éreztem meg kell fordulnom..hogy a szemébe nézzek annak a titokzatos Nőnek aki egykor életet adott és most a nappali faláról egy kép formájában mosolygott ránk...
Ránk az egész családra, a gyerekeire.
Mindannyan megértettük ennek a pillanatnak a jelentőségét, amely annyira intenziv volt, hogy szavakba önteni nemtudom!
Csodálatos volt végignézni ezen családon is, ahol az öcsémék lánya és a mi lányunk együtt voltak, és egy új formában is de újra kapcsolódtunk egymáshoz.
Rengeteg beszélgetés,élmény és fotók kerültek elő melyekre ezidáig vágyakoztam. Teljesülhetett ez a vágyam is, mint ahogy az is, hogy végső nyughelyén együtt látogassuk meg az életet adó anyát...hogy fejet hajtsunk a múlt előtt mindketten, s kéz a kézben megérkezzünk abba a jelenbem ahol a gyermekeink együtt játszanak...s a szemükben,lényükben ott a jövő...
A jövő mely részben közös immár...

Ahogy ígértem jövök a következő részekkel. A blogot facebookon megosztani nemtudom, igy az adatlapomon levö fotón megtaláljátok a cimet ahol elérhetöek a blog részek, melyet osztani tudtok.
FIGYELEM!
Szerveződik a hétfői előadás mely Dunatőkésen lesz hétfön 2 nap mulva!!!
A községhban 18:00 orai kezdettel.
Várunk Titeket sok szeretettel.
M&M


2019. június 4., kedd

Az idő kereke...


Az idő...mely kârpótol bennünket bölcsességgel és szeretettel! A múló pillanat mely tovaszáll...ha nem ragadjuk meg.
Elszalasztott lehetőségek, melyek idővel eltűnnek.
Az idő kereke melyet előre hajtani lehetetlen, de megâllìtani lehetsèges egy pillanatra...
Ilyen volt az a pillanat is, amikor behunyt szemeimből lassan kèt könnycsepp buggyant ki. Hallgattam a szìvet tèpő zokogâsát annak a nőnek aki most megâllìtotta volna az időt, ha teheti...hogy egy kis haladékot kérjen...
Haladékot, hogy még egyszer megèrintse ès megölelje a lànyát...hogy megkèrje mèg ne menjen.
Az idő viszont telt...pillanatok alatt egy ùjabb lélek távozott el...az ő legkissebb lânya.
Bár nem éreztem az anyai nagymama irânt semmilyen kötődèst,most mègis átèreztem a fâjdalmât.
Menedèket keresett...nâlam...!
Pár hònapja a rideg szemű nő nèzett velem szembe az Öcsém hâzàban, most pedig egy megtört Asszony szorongatja a telefonkagylót tőlem kètszáz kilomèterrel.
Az idő van, hogy kegyes, de nèha kegyetlen...

Ahogy a falióràra pillantottam, megint csak azzal szembesültem, hogy az idő szinte ,,repül,,
Hallgattam őt...talân, ha mâskènt viselkedik,ha időben megtalálja a lânyâhoz vezető utat...talán ha lehetne ùjra ìrna mindent...de már nem lehet.
Eltelt az idő...mint egy kis madár  aki egy pillanat alatt kiröppen az ablakon, ùgy távozott egy meggyötört lélek is egy olyan helyre ahol már nincs fájdalom ...ahol az idő mâr nem számìt!

Csodálatos napsütèses reggel köszöntött bennünket.
Vârtam ès tartottam is ettől a naptól, hiszen  nagy dologra kèszültem ...visszautazni a múltba, hogy bèkèt teremtsek.
Első utunk a ,,nagymamához,, vezetett...ahhoz a nagymamához akinek nem sok melegsèget láttam a szemèben pár hònappal ezelőtt.
Most mègis várt...nagyon várt. Mindannyian èreztük az idő jótékony hatását.
Felsorakozott a ,,család,, nagy rèsze a gyermekei...csak a legkissebb lànya hiányzott, vagyis az èn èletet adó anyám.
Különös volt vègignézni rajtuk ... láttam a szemükben a gyanakvást, s megvallom èn sem kelthettem bennūk nagyobb bizalmat.

Egy rideg szobában találtuk magunkat, ahol finomságokkal roskadásig teli asztal fogadott bennünket...
Vártak hât, számìtottak jöttünkre.
Tekintetem a legkedvesebb szempârt kereste, s meglepődve konstatáltam, hogy a nagymama szemèbe fùrtam tekintetem.
-Mi változott? Tettem fel magamban a kérdèst?
Vègignèztem az asztal körül ülőkön, mìgnem tekintetem egy üres szèken állapodott meg.
-A nagymama szintèn abban a pillanatban oda nèzett...tudta ő mit kìvánok...
Bárcsak ülne ott azon a szèken az ő legkissebb lánya...de mivel az ideje lejárt, ìgy üres maradt az a szèk...


Farkas szemet nèztem hát velük ès csak kérdeztem ès kèrdeztem...
Láttam a nagyfokù bizalmatlansâgot irányomban, a ridegsèg èrzèse ùjra ès ùjra vègigfutott a hátamon. 
Elmondtam hát nekik ... nem azèrt vagyok itt, hogy bárkit is megìtèljek, nem rossz szándèkkal közeledem felèjük. 
Egyszer csak a gyanakvás kiváncsisággá alakult. Ahogy elkezdtem az èrzèseimről beszèlni,mintha lágyulni vèltem volna a kemèny tekinteteket.
Többször is megismèteltem, hogy bèkès szándèkkal jöttem, hogy vègre mindenki megbèkèljen. 
A szobában egyszercsak kezdett felengedni a fagyasztó dermettsèg, nèha már egy -egy mosolyt is véltem felfedezni az arcokon. Egyszerű ès rideg emberek, akik a szìvükhöz vezető utat már règ lezárták. A kèt testvèr szinte egymásra sem nèzett ez idő alatt...beszèdes volt a test tartásuk ...mint kèsőbb kiderült ez a család èvek óta nem ült egy asztalnál!
Megèrtettem ennek az üzenetèt; vártak...nagyon vártak a maguk.mòdjân
...rengeteg erőfeszìtès kellett hát, hogy ők egy asztalhoz üljenek.
Kèrtem hát mesèljenek magukról, ròlam...hiszen hat hónapig közöttük èltem...az èletet adó Anyáròl.
Kèrtem mutassanak családi fotókat...had nyerjek betekintèst a mùltam egy rèszèben.
Kèrèsemre ...megdöbbentő válasz èrkezett a nagymamátòl...neki nincs a lányáròl egyetlen fotòja sem.
Ereimben a vèr megfagyott egy pillanatra, ùjra vègignèztem rajtuk, hogy megállapìtsam mègis milyen ridegek.
A mellettem ülő nő szemèben fùrtam a tekintetem, aki elmondása szerint közel 35 èvvel ezelőtt a keresztvìz alá tartott, ...
-Te sem tudsz nekem fotókat mutatni az èletet adó szūleimről, a hùgodròl? 
- Nem. Jött a tömör ès megdöbbentő válasz. Tekintetem a ,, nagybátyámra,, szegeződött aki mosolyogva rázta a fejèt. Elmondásuk alapján neki volt a legközelebbi kapcsolata a biològiai Anyával...
Megèrtettem egy pillanat alatt annak a nőnek az anyának az èrzèseit...aki mint egy űzött vad menekūlhetett ebből a családból...èn is ezt tettem volna.
Elkèpzeltem a helyzetet amikor kis baba voltam ès szinte èreztem a kiszolgáltatottságát. Fiatal volt ...s bár volt családja azok mégsem vettek részt az èletèben.
Feltettem a számomra ègetően fontos kèrdèst...mièrt nem segìtettek a testvèrüknek...a keresztanya mièrt nem vette át az anya szerepèt? 
Nem azt ìgérted Isten szìne előtt? 
Kèrdèsemre a kibuggyanó könnyek, a règ eltemetett lelki ismeret adott választ!
Láttam az èrzèseiket egy pillanatra, a megbánást ès mèg nagyobb hálát èreztem az anya felè aki ebből kimeniketett ès Èdesanyámèk felè, akik szeretnek! 
Itt èrtetettem meg, hogy mi törtènt, hogy ezek az emberek maguk is mázsás sùlyokat cipeltek ,ők ennyire voltak kèpesek! 
Kèrdèsükre, hogy haragszom e rájuk a legnagyobb lelki bèkèvel tudtam nemet válaszolni. 
Èreztem ahogy az idő megteszi amit kell, ùjra ir, ùjat teremt ès enyhūlèst hoz. 
Ùgy tudtunk egymástól bùcsùzni, hogy bâr nem valószìnű, hogy többet találkozunk...mègis a helyère kerül minden...idővel!


Ezùton is Mindenkit sok szeretettel meghivok a dunatőkési előadásunkra, mely Jùnius 17.èn kerül megrendezèsre a közsègházán! Találkozzunk èlőben is!
M&M

2019. június 1., szombat

A belső gyermek hangja...


Hosszù ès fárasztò ùt volt mögöttem...ìgy hât kènytelen voltam megállni ès hátra tekinteni...
Megèrte? 
- Szòlalt meg bennem egy kristály tiszta gyermeki hang...
-Ki vagy Te? Kèrdeztem tőle...
-Nem tágìtott...egyre csak kèrdezett...
Megkaptad a vâlaszokat, èrdemes volt végig csinálni?
-A vâlaszom kètsègtelen, igen megèrte...válaszoltam hát...a kristály tiszta hangù belső gyermeknek.
-Most már nem vagy egyedūl...suttogta...
Eddig sem voltál egyedūl
-Csak nem hallottalak...állapìtottam meg
-Most már hallasz...felelte nekem.

Ìgy van ez mindanyiònkkal, ott van a belső gyermek, aki sokszor szinte kiabâl, hoģy figyeljūnk rá...hogy meghalljuk. 
Milyen sokan nem törődūnk vele, elnyomjuk...nem foglalkozunk a megèrzèseinkkel...a kristálytiszta hangù gyermekūnkkel,aki gyakran csak arra vâr, hogy felvegyūk,ringassuk ès szeressük...
Hiszem azt, hogy sorsokat ès szerencsètlensègeket tudnânk vissza fordìtani, ha megkeresnènk magunkba a gyermeket...aki arra vár, hogy megtaláljuk, aki kiabál gyakran, hogy vègre meghalljuk...

-Meghallottam hât az èn gyermekemet is, ahogy komunikâl velem...
Azt szerette volna tudni, hogy mit èltem át e folyamat alatt, mi a tanulság?

- Egyszerűen elmesèlem Neked...vâlaszoltam
Èn mesèltem...a belső kicsi gyermek mellèm kuporodott ès hallgatott...

-Ahogy hátra tekintek mögöttem a mùltam...velem van a jelenem, a szeretett Családom akik minden erejükkel próbáltak támogatni, òvni...s előttem a jövőm.
A jövő melyet nem látok előre, de próbâlok tervezni, hogy jó irányba haladjon...
Bátorság kellett a Szūleimnek ès a csalâdom többi tagjânak is ahhoz, hogy szembe nèzzenek a belső kicsi gyermekükkel!
Nèhányunknak sikerūl, míg mâsoknak nem...van aki keresi a kicsi èn társaságát, bmvan aki hallani sem akar róla.
Nèha egy ès ugyanazt az utat tesszük meg, máskor külön utakon járunk.
-Van, hogy elveszìtjük egymást, hogy esèlyt adjunk a találkozásnak.


-Èrted hát? 
Kèrdeztem a gyermeket...
-Igen èrtem...válaszolta csendben...

-Haragszol rájuk, hogy ùjra itthagytak...mons csak?
- Nem...nem haragszom...buggyantak ki a könnyeim...inkább csalódott vagyok...feleltem èn!

Egyre többet beszélgettūnk, mìg eljutottam egy pontra...tudatosìtottam...még nem zârtam le teljesen...

- Le lehet ezt zárni teljesen? Hitetlenkedve kèrdezte a gyermeki ènem...
-Igazad van...nem, nem lehet ezt lezárni teljesen sosem. Talán nem is kell. Törekednünk kell arra, hogy elèrjünk egy olyan szintre, hogy megnyugodjunk és bèkèt teremtsünk önmagunkban...
Hiszen, ha megvan a bèke......akkor hallasz engem...vetette közbe a gyermek...
-Pontosan, akkor hallak... mosolyogtam rá!

Ahogy meghallottam a kis gyermeki ènemet, ùgy èrtettem meg a dolgok lényegèt. Vajon būszkèk rám a Szüleim?
Látjâk az én lelki utamat?

Az èletet adók is büszkèk rám vajon? 
Mostmár odaátròl vigyáznak ők is rám?
Ugyanùgy,mint Èdesapám vagy a többi szerettem?
Kèrdeztem a gyermeket
- Igen vigyáznak Rád...talán mostmár találkoztak...s együtt örülnek, ha siker èr...válaszolta nekem...

Eljött az idő, hogy rendet tegyek a lelkemben, egy olyan emberrel kapcsolatban, aki bár szintèn fontos szerepet játszhatott volna az èletemben...mègsem lett az.
Ez az ember, ez a Nő nem más volt, mint az èletet adó anya Anyukája...
Felhívtam hát...
Gyanakvó volt...ès távoli...èpp ùgy,mint utoljára amikoris talālkoztunk.
Megváltozott viszont...megtört...hiszen a legkissebbik lánya elment...előrement!
Így hát gyászolt.
Osztoztam a gyászában, èreztem a fájdalmát...egy pillanatra megláttam ès èrzèkeltem a gyenge embert, a megtört Anyát....
Meghallgattam őt, erre volt szüksège. Eltűnt a harag ès a düh, átvâltozott...megszelìdült...csendes bèkèvè alakult át!

A belső gyermekem ismèt megszólalt ès kèpzeletben vâllon veregetett.
-Büszke vagyok Râd! - jegyezte meg
-Èn is Râd! mondtam én...

Ahogyan ìgèrtem, ez a blog folytatòdik tovább...èlnie kell...nem lehet ,,csak ùgy lezárni,, ès befejezni. Bìzom benne, hogy a szavaim, a gondolataim mind átjönnek ès èrtèket teremtenek.
Bátran osszátok ès ajánljátok másoknak is...hátha valakinek segìt, utat mutat ès többüknèl is megszólal a belső gyermek hangja!
Várunk Titeket èlőben is

                                  M&M




2019. május 27., hétfő

Isten tenyerèn...



Sosem feledem a napot, a percet ...amikoris az èlet ...a sors ...Isten tudtunkra adta, hogy gyermekünk lesz.
A sok szenvedès, a lelki munka amelyet vègig csinàltunk...talàn
megtèrülni làtszik. Isten mègsem engedi el a kezünket...a gondviselès...!
Terve van velünk.
Nagy volt az öröm, de òvatos öröm ez....hiszen màr megtörtènt màr a legrosszabb, ami ilyenkor megtörtènhet...
Èdesanyàm öröme szinte leìrhatatlan volt...a sors Ōt is kàrpòtolja.
Kàrpòtol mindenkit...!

Gondolkodòba estem...vajon hogyan mondjam el neki? Neki...akitől egykor az èletemet kaptam...
Vajon ő is èrzi ...ezt amit èn? Örül majd...esetleg elgondolkodik ùjra a mièrteken?
Felfogja majd,hogy valòjàban ő is ,,nagymama,, lesz a szò szoros èrtelmèben, de mègis màskènt?
Èrzèkeli vajon azt amit èn, hogy a sors rendez? Rendez ès nem is akàrhogyan. Töprengèsemet a telefon kitartò csengèse szakìtotta fèlbe, az Öcsèm volt az.
Most is mint mindìg mosolyra hùzòdott a szàm.
Annyira jò hallani a hangod...kezdtem èn.
Mindìg volt mit mondani egymàsnak, amiòta megtaláltuk egymàst szinte minden màs megvilàgìtàsba került. Kezdett körvonalazódni minden...èrtelmet nyerni. Az eddig elveszett szereplők lassan a helyükre kerültek, az àllarcok lehullottak ès ìgy vègre làttam ōket!
Màr nem èreztem azt a nyughatatlan vágyat, hogy mindenàron keressek...màr csak rendezni szerettem volna a kapcsolataimat. Muszàj volt, hogy lerendezem az èrzèseimet velük kapcsolatban, tudtam...,hogy mèg kèt dolgot meg kell tennem...elengedni a dühömet,hogy megbocsàtást nyerjenek...ùgy az ègben,mint itt a földön.

Eljött hàt a pillanat amely talàn nem a legmegfelelőbb volt, amikoris elmondtam az èletet adò anyànak, hogy nagyon ùgy fest, hogy gyermekünk lesz.
Egy pillanatra abbahagyta az aktuàlis mondandòját...szinte èreztem ahogy a gondolatai visszakanyarodnak a règmùlt törtènèseihez...
Hangja a pillanat töredèke alatt vàlt fàtyolossà...a kissè rekedtes hatàrozott hang elérzèkenyült.
Igen megèrtette...megèrtette, hogy a sors rendez, kàrpòtol,vissza ad...gyògyìt...mindenkit.
Ismètlődik akàr, csak màs forgatòkönyv alapjàn ìròdik,hasonlò szàlakon fut a törtènet, hogy èrzèkeljük ez a törtènet nagyban màs...mègis ugyanaz!

Több hònap telt el mire kiderült, hogy kislànyunk születik majd...annak ellenère,hogy szinte mindenki fiùt vàrt!-
Amikor is tudomàsunkra jutott, hogy valòban kislàny, ùjra èreztem a sors kezèt!
Igen a sors keze...beteljesìti önmagàt.
Kezdett összeàllni a kèp...letisztulni làtszott...összhagba került minden.
Az èletet adò anya màsodik vàrandòssàgàbòl egy kislàny született...vagyis èn!
Az èn màsodik vàrandòsàgombòl szintèn egy kislàny született....
Nem vèletlen...mostmàr vilàgosan èrtem.
Ahogy haladt előre a mi utunk, ès szinte csak hònapok vàlasztottak el a csalàddà vàlàstól, ő ùgy kezdte elveszìteni az erejèt.
Az erősnek tűnő titokzatos nő gyengült...ès kezdett eltàvolòdni tőlünk.
Lassan elköszönt, ès mindeketten èreztük ahogyan a sors beteljesìti magàt ès a kör bezàrul!

A kapcsolatok megszelìdültek, àtalakultak a düh màr nem lètezett...helyette a vàrakozàs töltötte be a minden napokat. Mi egy ùj èletre vàrtunk...ès ezzel pàrhuzamosan ő is vàrt...arra hogy ez a földi pàlya vèget èrjen.
Vàrt...hiszen még vârnia kell, hogy megszūlethessen az a kislány aki âltal ő is ,,nagymama,, lesz, ha nem is a szó klasszikus értelmèben, de lélekben igen...csak máskènt!

Ìgy hát várt. Mindannyiunkra hatott ez a távozás...a kapcsolataink rendszere ùjra átalakulóban volt! Az ,,anyai,, nagymama menedéket keresett...mégpedig gyakran nâlam. Az ő anyai szíve is kezdett darabokra törni, hiszen érezte ès tudta, hogy a lànya távozni kèszül...
Amíg az Öcsémékkel egyre inkâbb közeledtünk egymâshoz, a Bátyám úgy hátrált ki ezekből az èrzelmekből.
Ő már ezt âtélte szinte kamasz fejjel, ő már maradt egyedül mindenkinek kiszolgâltatva.
Ő most ebből nem kér...neki az emlèkezès fáj. Mèg mindìg fâj....
Ő menekül hât...az èrzelmei elől...előlünk...önmaga elől!

Ahogy megszületett a kislànyunk, ùgy nyert èrtelmet a mi èletünk.
Boldog volt...nagyon boldog volt...ùjra èrtèkelt mindent...megèrtette,hogy az időt màr visszaforgatni nem lehet...nem tudja ùjra ìrni a törtènteket!
Bànta...nagyon bànta, hogy ìgy törtènt...hogy valòjàban nem vett rèszt a gyermekei èletèben...èn azt mondom mègis ott volt...!
Már csak egyet kèrt tőlünk, mègpedig bocsànatot!
Megèrtette, hogy bàr nem csak ő a felelős, de lehetett volna ez màskènt.
Nem lett...ez ìgy volt megìrva...
Hosszadalmas szenvedès utàn egy hajnalon ment el...egyedül ...
talán annak tudatàban,hogy mostmàr senki nem haragszik rà.
Talàn ùjra èlte a születèsünket, talán megèrtette ő is, hogy semmi nem hiàbavalò. A ,,csalàd,, a testvèrek ùjra egyesültek...egy pillanatra...a talàlkozàs pillanatàban!
Ő ott volt amikor megszülettünk, mi is ott voltunk mikor elment...lèlekben mind ott voltunk!
Mostmàr talàn ùjra bèkèben van...talàn ott...az Isten tenyerèn!
A kör tehàt bezàrult...ès a kapcsolataink megint csak ùjrarendeződtek!....

Köszönöm,hogy nap mint nap velem voltatok, szàmomra ez òriàsi megtiszteltetès ....
Mivel a mai rèsz utàn nehèz bàrmit ìrni ...nem teszem. Ennek a törtènetnek vège,ez lezàrul...de kezdődhet egy ùj...folytatòdhat kicsit máskènt!
Nemsokàra ùjra jelentkezem, ìgy hát maradjatok velem...
M&M

2019. május 21., kedd

A hit, remèny ès szeretet ereje...


...Megìgèrte, hogy èlni fog...èn pedig hittem neki.
A hit...amely nèlkülezhetetlen az èletünkben. Ha nincs hitünk, nem tudunk èlni lètezni.
 Hit ès remèny kèz a kèzben jàrnak.
Csodàt tesznek az èletünkben...csak hinnünk ès remèlnünk kell!
Mindenki màsban hisz, van aki Istenhez fohàszkòdik ,,van aki a sorsban, vagy màs olyan termèszetfeletti erőben hisz amitől ùgy vèli egyensùlyt tud teremteni az èletèben.
Muszàj hinnünk, hogy èlhessünk, hogy elènk ,,gördìtett akadàlyokat,, àtugorhassunk, hogy betegsègekből kigyògyuljunk...hogy a rossz helyett èszrevegyük a jòt.
Meg kell èlnünk a ,,poklot,, hogy tudjuk èrtekelni a jòt...hogy megèrtsük a különbsèget hit ès hitetlensèg között!
Nèha kicsit meg kell ,,halnunk,, lelkileg, hogy kèsőbb èlni tudjunk...

- Hallottam a hangján, hogy erős ès eltökèlt. Erős Nő...gondoltam. Tudtam, hogy minden rendben lesz körülötte.
Ő is ùgy èrezte. Egyszerűen csak hitt ès remèlt...s ahogy kèrte èn bìztam benne.
Egyre többször kèrdezgetett engem...
Mennyire haragszol ràm?
- Nem haragudtam màr, egyàltalàn nem. Ùgy vèlem, hogy ennek ìgy kellett törtènnie akkor...abban az időben...azokkal az emberekkel.
Isten kegyelme èrezhető...hiszen,ha elvesz ad helyette, bőven kàrpòtol bennünket.
Egyetlen dolgot kèr tőlünk...higyjünk benne,hogy örök èletünk legyen!
Ìgy hàt hittem...Istenben...az èletet adò Anyàban, ès remèltem...meggyògyul majd!

- Vannak olyan helyzetek viszont...amikor hinni nehéz és a reményt sem látjuk.
A gyermek utáni vágy egyre nagyobb mèreteket öltött az életünkben.
Hittünk abban, hogy ,, így vagy úgy,, de lesz gyermekünk.
Talán örökbefogadunk...!
Egyre többször fogalmazódott meg a gondolat...talân ez a mi utunk.

- Tudom sajnos, hogy a legtöbb családban bizonyos rossz érzéseket kelt ez a téma...
- Hiszen az nem teljesen olyan, mint amikor Te szülöd...hallottam már ezt én is...olyan emberektől is akiktől talán nem is várnám.
- Nemtudod mit hoz magâval?
-Mit örökölt?
-Nagyobb az esélye, hogy rossz útra tèr.

Nem sorolom tovâbb ezeket a lehetetlen kérdèseket ès megâllapításokat, mert számomra ez felháborító.
Felháborít mélyen ha valaki a környezetemben így nyilvánul meg. Kèptelen vagyok megérteni ezt a beszűkült gondolkodás módot...

- S mi van ha cigány, s Ti fehèr bőrűek vagytok!
- Mit szólnak a faluban, a târsadalom?

Ezèrt is íródik e blog, hogy eloszlassam az eltorzult gondolkodásmódot...amelyet nem engedhetūnk meg a 21. szâzadban, de ùgy egyáltalân sem...
Kemèny vagyok?
Tudom...de ez kemèny folyamat egy önismereti ùt...az elfogadás ùtja!

- Bárhogy is vâlunk Szülővè akár adoptâlâs útján, akár ,,termèszetes,, ùton a gyermekeinket nem birtokolhatjuk. Nem azèrt jön lètre az èlet, hogy mi azt birtolkojuk és uraljuk! A gyermekeink Isten kegyelmèből èrkeznek a világba. A mi dolgunk az, hogy szeressük, tiszteljük Őket ès a legjobb tudâsunk szerint neveljünk ès ùtmutatâst adjunk Nekik a az Életben.
- Ha elültetsz egy magot...vârod,hogy kikeljen a virâg...hogy megszülessen...
Addig is öntözöd, gondoskodsz róla, a megfelelő földbe rakod, hogy felvegye azokat a tâpanyagokat, amelyek az èlethez kellenek.
Nem dönthetsz arról, hogy mikor kel ki, mikor borul virágba avagy milyen színű ès mèretű legyen.
Ezt nem a mi feladatunk eldönteni...ahogy nem uralhatjuk e termèszetes folyamatokat, ugyanùgy nem dönthetünk arról sem, hogy mi a helyes ès mi nem...főleg ha adoptâlunk.
- Egy biológiai gyermek is örökölhet olyan tulajdonságokat bármely családtagtól, amit mi nem szeretnènk látni a gyermekünkben!
-Tèrhet rossz ùtra ugyanúgy egy értelmisègi csalâd gyermeke, mint ahogy egy adoptált.--- Megkockáztatom, hogy a bőrszìne is lehet sötètebb egy biológiai gyermeknek...mint a szüleiè.

Teljesen mindegy, hogy örökbe fogadunk vagy èppen a szó klasszikus èrtelmèben vâlunk Családdá...mindkèt esetben vârjuk ès elfogadjuk Őt azzal a ,,csomaggal,, amivel hozzânk èrkezett. Ha ezt megèrtjūk ès tiszteletben tartjuk, rengeteg tèvhit ès negatív gondolat pozitívvá vâlna.
Az a felnőtt vagy Családtag aki nem fogad el egy gyermeket csak azèrt mert adoptâlt...saját magât minősìti.
A gyermekeinket azèrt kapjuk...hogy szeressük ès tiszteljük...bármely ùtját vâlasztotta is a hozzánk èrkezèsènek!

-Miután nâlunk is szâmos orvosi beavatkozás törtènt, a csoda èrkezèsènek èrdekèben...râèbredtem arra, hogy talân nekem is vâltoztatnom kell a nèzeteimen.
-Miután megèrtettem ès letisztáztam magamban a fent leìrt fejtegetèseimet,  elszállt a harag a düh ami ezidáig blokkolt ès gúzsban tartott.

Ìgy tudtam az èletet adó Anyának azt felelni
...hogy...nem èn nem haragszom Rád!
Ùjra megkèrt, hogy higyjek benne...
- Ìgy hát hittem!
 

Ha tetszett Nektek ez a rèsz is, kèrlek adjâtok tudtomra ès bátran osszátok. Fontos az üzenet amelyet átadunk vagy közvetìtünk az utókornak. Nem mindegy azoknak a szülőknek sem akik kènytelen rengeteg negatívummal szembenèzni, mâsok félelme miatt...
Ha mi ezeket a kètelyeket eloszlaltjuk ès merūnk elfogadni ...mindegy milyen úton érkező gyermeket...egymást...mèg egy lèpèssel közelebb kerūlūnk ahhoz,hogy...
Egy szebb ès élhetőbb világban éljünk! 
M&M






2019. május 18., szombat

A tàvozàs ùtja...



Vannak az èletünkben olyan pillanatok amelyeket sosem felejtünk el...amikor megmarad minden eggyes momentum az eszünkben...rögzülnek helyzetek, az illatok...mèg az òra ketyegèse is....
A faliòra hangos gonggal jelezte, az ebèd időt...màr egy ideje kitartòan csörgött a telefonom..amikor is fèl szemmel rà pillantva konstatàltam ki is a hìvò fèl...
Az èletet adò Anya volt az...egy röpke pillanat erejèig àtsuhant a gondolat, hogy nem fogadom a hìvàsàt...de màskènt döntöttem vègül.
Mint règi ismerősök...üdvözöltük egymàst. Hallottam a hangjàn a fàradsàgot ès a kètsègbeesèst...
Fontos közlendője van...jelentette ki nemes egyszerűsèggel...
Beteg...nagyon beteg...leukèmiàs...
A szavak mint ostorcsapàs ùgy èrtek...szemem a faliòra mutatòjàra tèvedt...szinte megàllt szàmomra az idő.
Az idő kereke...amit vissza forgatni nem lehet..
Tudtam, hogy mondanom kell valamit...remènyt adni...elmondani, hogy nem.lesz baj...csak legyen erős!
Èn viszont nem voltam erös...elgyengültem...akaratom ellenère kibuggyantak a könnycseppek szemeimből s hagytam, hogy sodorjanak az èrzelmeim.
- Làtod a sors...mondta Ő! Elrendez mindent ès egyenlìti a ,,számlàt,,

- Nem akarom, hogy elmenj, hogy ùjra itt hagyj! Bukott ki belőlem vègül...
Tènyleg nem akartam. Bàrmi is törtènt...bàrki hibàjábòl...ezt senki nem èrdemli...

- Erős leszek...ìgèrte, csak higyj nekem!
Talàn èletemben először...hittem neki.
Bizalmat szavaztam neki...s ő ezt èrezte, hangja is hatàrozottabb lett...
Ìgy fejeztük be a telefon beszèlgetèst.
Sokàig merengtem...mièrt törtènik ez? Így akar a sors elègtètelt venni ? Miattam..miattunk ne tegye...
Amint alkalmam nyìlt rà elmesèltem a törtènteket a Szüleimmek. Èdesanyàm szemèben làttam a megjelenö könnycseppeket....
Megèrtette Ő is, hogy ami törtènik az szörnyü dolog...ne igy vegyen revansot a sors...erre semmi szüksèg!
Gondolataim vissza kanyarodtak az első telefon beszèlgetèsünkhöz..a szàmtalan vitánkhoz...szinte èreztem a dühöt amit akkor èreztem, ha èppen nem válaszolt...most pedig a tehetetlensèg èrzèse jàrta àt a gondolataimat, èrzelmeimet...

- Megìgèrte...erős lessz....ès èn most hiszek neki!

Testvèreimmel felvettük a kapcsolatot, s mindannyian kivizsgálàsra ès vèrvètelre mentünk...ahogy kèrtèk tőlünk az orvosok. Amint mutatkozott valami eltèrès a leleteken, rèmület töltött el...
Mi van,ha èn is ùgy jàrok...
Mi testvèrek összefogtunk èrzelmileg...már amennyire tudtunk.
Az èletet adò Anya pedig erőre kapott, ahogy ìgèrte nekem...elkezdődött szàmàra a kezelès...egy hosszù ùt kezdete....

- Szinte ezzel egy időben, a mi èletünkben is egy ùj èlet szakasz köszöntött be. Megismerkedèsünk utàn pàr èvvel összekötöttük az èletünke. A gyermek utàni vàgy egyre gyakoribb tèma lett közöttünk.
Minden egyes hònap ùjabb ès ùjabb csalòdàst hozott az èletünkben...
Közel egy èv utàn kezemben tartottam az orvosi papìrt, nekünk termèszetes ùton nem lesz gyermekünk...

Mit akar a sors tőlünk ? Az nem lehet, hogy pont èn nem leszek termèszetes ùton Èdesanya....bezzeg Ö nem is egyszer szült...neki könnyen megadatott, mègsem èlt vele...
Megint dühös lettem rà...sok lelki erö kellett ahhoz, hogy ne közöljem vele azonnal a dühömet, a tehetetlensègemet...
Tudtam...nem hùzhatok pàrhuzamot a mùlt törtènèsei ès a jelen esemènyei között...!
Nem tehetem! Nem kínozhatom magam...

- Ìgy hát mi is elindultunk egy ùton...egy folyamaton. Utunk gyakran a fővárosba vezetett...mint ahogy az Èletet adò Anya ùtja is oda vezetett...bár azt igèrtem nem vonok pàrhuzamot kettőnk èlete között....be kellett látnom viszont azt, hogy sok a pàrhuzam...ès sokszor csak pàr kilomèter vàlasztott el bennünket!
Gyakran megesett, hogy szinte egy ès ugyanazon időben vàrtunk....egy vàros kèt különböző intèzmèny vàròtermèben.
Mindketten egy ùj èlet remènyèèrt mentünk...mi gyermeket szerettünk volna...
Ő pedig èlni akart...!

Ahogy kèrt engem...èn ùgy tettem..hittem neki.

Tudtunk egymàsról ès szurkoltunk, hogy sikerüljön...a nehèz hònapokat siker koronàzza...mègpedig maga az Èlet!

Gyakran voltam mèlyponton...olyankor haragudtam...pöröltem a sorssal ès vele is...
Neki is nehèz volt...igy gyakran kaptam èn is a lelki èrzelmeiből...ilyenkor mindent ràm zùdìtott...
...Kellett valakire haragudni...valakit okolni...hàt mi egymàst okoltuk sokszor...
A tehetetlen vàrakozàs...sok èrzèst vàltott ki mindkettőnkből.

Voltak pillanatok, hogy ùgy èreztük szinte világok választanak el bennünket, ilyenkor èrzelmileg tàvolra sodròdtunk egymàstòl, míg màskor közelebb ,, eveztünk,, szorosan egymàs mellè. Pròbàltunk egy kikötöbe lehorgonyozni...hogy egy kicsit segìtsük egymást lelkileg.
Ez az időszak kilàtàstalanul nehèz, de egyben szèp is volt...hiszen egyre többször nyùltunk a telefonkagyló utàn, hogy tàmogassuk egymàst...hiszen megìgèrte...èlni fog!

Èn pedig hittem Neki!


Kèrlek Titeket tartsatok velem tovàbbra is, ha èrdekelnek a törtènetek. Bàtran ìrjatok ès osszátok az egyes rèszeket.
Üdvözlettel ès szeretettel
M&M




2019. május 17., péntek

Remènyteljes vârakozâs...

Rák csillagjegy vagyok, a családcentrikus…már kislányként tudtam, hogy képzelem el az életemet…csakis anyaként. Neveket válogattam, ábrándoztam.      Felnőttem, s az élettől egy nagy szerelmet kaptam ajándékba. Évek teltek, ugyanúgy szerettük egymást, ha nem még jobban…a gyermekáldás elmaradt. Orvosok, szívhang nélküli terhességek, korai vetélések…. genetika. Együtt nem lesz soha. Kegyetlen játéka ez az életnek, ami vagy megerősít, vagy széttép.                                    Jött a döntés, mely évekkel előtte már szóba került. Akkor elvetettük, mondván,még nem próbáltunk meg mindent. 2015.április volt az az időpont, mikor azt hiszem, elfáradtunk. Lelkileg addig bírtuk támogatni egymást ezen az úton. 2015. április , az elhatározás. Csinosba öltöztünk….hisz szülök leszünk, mert szívből ezt szeretnénk. Felkerestük a családügyi hivatalt…örökbe szeretnénk fogadni…hogyan tovább. Kézhez kaptunk egy adag nyomtatványt, egy csomó általános kérdéssel…de a végén ott volt a legfontosabb…Miért szeretnénk örökbe fogadó szülök lenni? egyszerű, gondoltam….Esélyt adjunk egy kisgyermeknek, hogy családban nőjön fel….s általa mi is megtudjuk, milyen szülőnek lenni. Szükségünk volt tehát erre a nyomtatványra…  orvosi igazolásra, hogy stabil az egészségügyi állapotunk, szellemileg is rendben vagyunk…..Igazolásra a munkahelyünkről…. igazolásra, hogy nem vagyunk büntetett előéletűek. Mikor ezeket begyűjtöttük, visszamentünk a családügyi hivatalba s az egész kupac papírt felküldtük a járási családügyi hivatalába, hogy megkapjuk az engedélyt a pszichológiai felkészítés elkezdésére. Igen, mert erre is szükség van, hogy várakozó listára kerülhessünk. Az elbírálás egy hónapig tartott. ekkor még azt hittem, ez életem leghosszabb egy hónapja. 2015.szeptember….végre elkezdődött… 26 óra pszichológia. Nem bánom. Minden párnak ajánlanám. Mindenkinek, aki családot szeretne alapítani. A foglalkozás heti egyszer volt.  2015. december 18.-án ….ünnepek előtt fejeztük be. Így esélyünk sem volt abban az évben várólistára kerülni. Hát vártunk. 2016 februárjában a hivatalból családlátogatáson voltak nálunk. Háztűznézőben, ahogy én hívom.  Albérletben laktunk, de ez nem okozott problémát, mindent megfelelőnek találtak.  Így a lakásról, meg a rólunk alkotott véleményüket újra elbírására küldték a járási hivatalába…. Vártunk, megint. Pár hetére megcsörrent a telefon… Sokk! Visszautasítottak. Hogy miért? Mert közben párom munkahelyet változtatott, még három hónapos próbaidejét töltötte….én brigádmunkás voltam…. s a lakásunk albérleti szerződése lejárt az év novemberében..nekem szegezték a kérdést, mi van, ha nem hosszabbítják meg?  Ekkor kicsit kibuktam! A várakozási idő 2-2,5 év… mondták akkor….az alatt még bármi történhet! Futottuk a következő kört…. Párom kapott egy igazolást a munkahelyéről, hogy számítanak rá a próbaidő letelte után is. Kaptunk egy igazolást, hogy nincs elmaradásunk, nincs velünk probléma, így biztosan meghosszabbítják az albérleti szerződésünket. Apróságok, de elcsúszik rajta az ember. 2016.március, hát sikerült. Végre listán vagyunk. Most már csak várunk….várunk újra. Mert bár sokan kérdezik… Miért kell lista? Miért kell várni? Annyi gyerek van! Igen, van. Nektek, kérdezőknek ez a fura. Nekem meg az a morbid, hogy arra várok, évek óta, hogy egy anya lemondjon a legnagyobb kincséről s nekem adja. Rám bízza, remélve, hogy jó szülei leszünk. Én tisztelem, becsülöm érte. Szülők leszünk.
 Várunk.


2018. március…..mikor már eltelt a várakozásból  két év….mikor már mindenki körülöttem babázik…mi indulunk aktualizációra… adatfrissítésre a gyámügyi osztályra. Újabb pár óra beszélgetés a pszichológussal. Újabb háztűznéző, mert közben, Istennek hála, megváltoztak a körülmények. Kertes ház Persze átalakításnál fontos szempont volt az örökbe fogadás is. Külön álló gyerekszoba. 2016-ban azt mondták nekünk, ez kritérium. Nem tudom már, mi változott ezen a téren, de nálunk adta magát, hát ajtót vágtunk.  Tehát két esztendő…. lassan ment, mintha kínoztak volna. Hullámvasút, ahol minden születésnap, búcsú és Karácsony egy szenvedés… Mikor nézed a családtagok gyermekeit ajándékbontáskor…karácsonyi dalocskák éneklésekor. A közös családi fotózkodás … mikor az jár a fejedben, a kövi alkalomkor már talán…talán te is a kezedben tartod majd. Már a te picikédnek is integetni kell, hogy figyeljen, s elkészüljön a kép. Majd jön a következő szülinap, névnap… vajon, melyik évszakban ünnepeljük majd mi a szülinapját? Meg van a név, amit szeretnénk…a lány épp téli hónap…  a fiúcska nyári….teraszon grillezhetünk… a vágyak….s az üres állandó várakozás. A telefon, hogy hogy haladunk a listán előre. A telefon, ami hol feldob, hogy letör, úgy három havonta. Újra felállni, pozitívnak maradni, nehéz. Nekem  az segített, hogy elkezdtem begyűjteni a pici holmikat. Készülődtem.                                                                                                                                          2016-ban még azt gondoltuk, mi leszünk az a pár, aki úgyse fog jönni aktualizációra… Gondoltuk, olyan laza kritériumokat szabtunk meg, nem lehet, hogy mi addig várunk. És de. Hogy mit jelent a kritérium? Meg kell mondani, mit szeretnénk … kor, identitás, egészségügyi állapot…megszabható a kicsi neme is. Ez alatt a két év alatt rengeteg fórumot olvastam a témában. A nagytöbbség egészséges, fehér identitású kislányt szeretne. Mindenki a szívére hallgasson,csak őszintén. Bár elmondják, a kicsi babáknak keresnek szülőt. Nem lehet egy könnyű feladat. Mindannyian minél kisebb babát szeretnénk. Hogy átélhessük a mászó, totyogó éveket.  Minden örömével bánatával együtt.   
                                                                                                                                                              2019 áprilisa van. Mi hivatalosan a top 20-ban. Ilyenkor már oszt meg szoroz az ember, de senki sem tudja igazán.  Az év elején még azt mondták, telefonáljak információért áprilisban….ha addig ők nem hívnának. Ott volt a remény pici szikrája. Majd informálódtam április elején… top 20. Idén már biztosan, de nem tudni előre melyik hónap. Még ősz előtt, valószínű a nyáron. Ha kirándulást tervezünk, szóljunk nekik mindenképp….vagy inkább ne is tervezzünk hosszú kirándulást már nyárra. Szóval izgatott várakozás ez már. Nem tudom, melyik volt a nehezebb… mikor vártunk,hogy listára kerüljünk…vagy mikor csak csendben arra vártunk, hogy teljenek a hónapok…. ez ez…a célegyenesben…hogy teljenek a hetek… Úgy érzem az egész folyamat egy reménnyel teli várakozás.
a kétely….. hónapok mennek… évek telnek el, szépen lassan elmegy az élet mellettünk. Vágyódunk, várunk, hiszünk, bízunk… s öregszünk, szépen lassan. A minap számolgattam. Az utolsó telefon infónk, 12. hely ... minél gyorsabban telik a 2019-es év, annál későbbi időpontot jósolnak…mos t épp december végét, január elejét tippelik nekünk. 2020? rosszérzés öntött el. Hirtelen minden csak fekete lett körülöttem. Ezek szerint egy újabb Karácsony ketten. 2020-ban betöltöm a 38-at…. öreg leszek. Mire oviba megy, már 41… mire suliba, már 44…. mire ő 20 lesz, én 58…. Hogy lesz türelmem a neveléséhez, hogy tudok majd helytállni a fiatalabb szülők világában? s jött a kérdés: Akarom-e én még ezt? Elszörnyedtem a gondolattól, majd hagytam, hogy mégis végigfusson rajtam. Nyugodt, jó életünk van, most. Végre élhetnénk. Mi ketten…most lenne időnk egymásra. Nincsenek orvosok. Nem lenne kötelezettség, csak mi szabadon, együtt. Akarom, hogy ez változzon? Vajon még mindig olyan erős bennem az anyaság iránti vágy, mint 16 évvel ezelőtt? Most csak káosz van. Káosz, amit még nem tudok helyre tenni. Amivel nem tudok mit kezdeni. A jelen állapot. Gondolatok, amikről azt gondoltam, sose lesznek. Azt hittem, annyira eltökélten szeretnék anya lenni. Anya. Most úgy érzem, csak Én szeretnék lenni. Én…végre önmagam. Önző vagyok….talán kicsit. Félek… nagyon.         Hajlamos vagyok csak fekete-fehérben látni a világot. Azt hiszem, ezért kaptam magam mellé a Páromat, visszahúzzon a valóságba. Hogy meghallgasson, mikor így vívódom magamban a gondolataimmal. Annyira megértő. Jó Apa lesz, a legjobb, akit kérhettem a gyerekünknek. S mire végére érek a gondolatmenetnek, tudom, sose szeretettem volna mást, mint családot. Igen, Anya leszek. Így leszek egésszé, így leszek Önmagam.  Nincs több kétely.

Tartsatok velem tovâbbra is. Hamarosan jövök a következő rèsszel. Szeretellel:
M&M


2019. május 13., hétfő

A megbocsájtàs ùtja...


...Teltek a napok, hetek...hònapok a nappalt sötètsèg vàltotta fel...a ragyogò nyàr utàn ősz következett...
Megbocsâtàs...nagyszerü ajândéka...úgy döntöttem ezzel ajândékozom meg magam. Eljött ez a pont, amikor beláttam és felismertem az utamat...a megbocsâtâs ùtjât! Ahogy az èrzés és gondolat megfogant bennem...a szìvem a lelkem és az eszem harmòniâba került. Tudtam...ha megbocsâtok felszabadìtom őket...ès legfőkèppen magamat.
Nincs jogom itélkezni, az én dolgom az, hogy békét teremtsek a lelkemben, hogy élhessek. A hâla èrzése...elsöprő ereje...hâlâs vagyok a Szūleimért, az életet adóimért...a Csalâdomèrt!

Emlèkszem arra a vasárnap dèlelőttre mely borongós, esős volt...ültem az író asztalomnâl s a tollammal körkörös mozdulatokat ìrtam le az előttem heverő kis papírosra.
Hâtuljân a telefonszâma volt...már nem voltam ideges attól, hogy milyen èrzèseket vâlt ki belőlem...ìgy hât tárcsáztam. Ùgy tűnt véget nem érő ideig csörgött a telefon mìg nem felvette...
Gyanakvó volt...hangjâban a kimondatlan kèrdès...vajon most mit akarsz? 
Nem ...most nem haragudhatok...tudatosan próbáltam kontrolálni az érzèseimet, bevallom nehèz volt...
Talán èrzèkelte, hogy valami megváltozott...nem haragszom rátok...kimondtam hát.
A kissè èrdes hang meglâgyult irânypmban
- Valóban?
Nemharagszom ...csak mesèlj, hogy èn hallgathassam. Csak ennyit kèrek...tudnom kell...mimdent.
Mi törtènt, ès miért?
Hangzott el ùjra ès ùjra a megunhatatlan kèrdès. Ismerni akartam a törénetüket az èletkezdetemet ugyanúgy, mint az örökbefogadásom törtènetèt is.
Èdedanyâmtól is kèrtem szâmtalan alkalommal, hogy mesèljen nekem. Biztonsâgot ès stabilitâst ad, ha tisztâban vagyok a dolgokkal, könnyebb megèrtenem.
Nehèz volt nem ìtèlkezni, hiszen mi nem a mèlyszegènysègből jöttünk...egyáltalán nem.
Nem ìtèlkezem csak mesèlj kértem hât ùjra.
Azon kaptam magam, hogy ő mesèl én pedig hallgatok...
Sok bűntudat ès elfojtott harag...ami kitűnt a hangjából. Tudtam ...mindketten tudtuk, hogy mi sosem fogunk ùgy tekinteni egymásra mint egy Anya-gyermek...még ùgy sem mint jò ismerősök...viszont nem vagyunk idegenek...egyâltalán nem.
Tisztelte mindìg is a Szūleimet sőt az elbeszélèséből kiderült, hogy az èletet adò Apa is sokat gondolt rám ès szeretett.
- Szerettetek hât? Tènyleg? Markomban szorìtottam a telefont, és a könnycseppeim az előttem levő papìrosra hullottak.
- Igen Szerettünk...most is szeretünk...hallottam, ahogy hangja elcsuklik ...sìr ...tőlem messze!
Itt ezen a ponton megnyugodtam ...nem rossz emberek...nem szörnyetegek. Szìvemben megint belè nyilalt az a rossz èrzés...hiâba kerestem az életet adò Apât...elment előre ment...a gondolataimat tovább fűztem...ès mâr Èdesapâmnâl jârtam. Nagyon hiânyzik. Vajon jò lânya voltam? Még akkor is ha nèha szörnyen viselkedtem? 
Ehhez hasonló kèrdèsek tolultak a számra. Megnyugvâst kerestem...a szâmomra titokzatos Nőnél.
A keresztnevèn szòlìtottam ez volt az eggyessèg ...ő az âltala választott nevemen szólìtott. Rendben van ez ìgy...megegyeztünk. 
Mindketten kìnòsan ügyeltünk rá, hogy ne keverjük a múltat a jelennel...de a törekvès hiâba való...a mùlt után a jelen...s azt a jövő követi! Tiszteletben tartottuk egymâs csalâdjât nely bâr külön állò volt mègis volt több kapcsolòdási pont...mèg pedig az egyik èn!
Nem fűztem tovâbb a gondolatit, hogy mi lett volna ha....
Viszont megnyugvást hozott némileg, hogy a kimondatlan szavak vègre ki vannak mondva...nem csak gondolati szinten lèteznek.
Szerencsès az én utam...
Öcsémmel gyakran èrtekeztünk, így van ez a mai napig is . Bátyâmmal hullámzó a kapcsolatunk...van hogy hallani sem akar rólunk, van , hogy nâlunk keresi a ,, menedéket,,
Neki fâj az emlékezès ès a történtek, korán lett ,, felnőtt,, ès a szeretethiány óriási károkat okozott...
Mi szeretjük ès ùgy gondolom, annak ellenère, hogy nem együtt nőttünk fel, kimaradtak a közös élmènyek- játèkok...ennek ellenére jò testvèrek vagyunk!
Sok beszélgetès...lelki gyònâs kellett ahhoz, hogy eltudjuk fogadni a mâsik állás pontját...hogy némileg megèrtsük egymást. Sokszor a lelki béke amit igyekeztünk megteremteni felborult valaki rèszèről...volt, hogy rèszemről nèha a józan èsz nem létezett ès az èrzelmek dominâltak. Olyankor gyorsan kellett cselekedni, hogy a lèlek ès szìv harmóniája ùjra egysèges legyen. Volt, hogy távolra ,, löktük,, egymâst...hogy aztân ùjra közeledjünk!
Nem volt egyszerű, de mindannyian haladtunk ès haladunk a megbocsâtâs ùtján, mely megszabadìt a láncaiktòl, hogy többé már ne legyünk foglyok...a saját érzéseink foglyai...
  
Holnap egy vendégposztot hozok Nektek egy Édesanyátòl egy Szülőpártól akik mèg vârnak. Az ő történeteik már szerepeltek a blogban. Holnap a hârom részt egyszerre olvashatjâtok. A vârakozás, az önismeret- kételyek,félelmek- örömek ùtjáròl olvashattok majd...

Szeretnék egy ,, hagyomânyt,, létrehozni Felvidéken, mégpedig örökbe fogadadó szūlökkel-gyermekekkel- vârakozòkkal talâlkozòkat szervezni...
Azèrt emeltem ki Felvidéket, mert itt ilyen megmozdulás nincs, de szeretettel várom a Magyarországiakat is...nincsenek határok ès korlátok a szìvünkben.
Az örökkön örökkè Felvidéki igazgyöngyök nevezetű zárt csoportban...csoportosulunk.
A csoport azèrt jött lètre, hogy âlmodhassunk egy szebb jövőt, merjünk megnyìlni ès megismerni önmagunkat...a gyerekeinket. Lehetünk szemèlyesek, de nem személyeskedőek.
Tehát hìvjâtok a csoportba azokat akik szerintetek oda tartoznak!

Öröķkön örökkè- Felvidèki igazgyöngyök

M&M

2019. május 12., vasárnap

Mennyei fény...



Ùgy vélem nem lehet a véletlen műve, hogy kiket választunk ki szüleinknek!
Az sem véletlen, hogy nem mindannyian ugyanazt az utat jârjuk be életünk soràn...abban a pillanatban ahogy megfoganunk...már odafent jegyzik a sorsunkat.
Az én Szüleim sorsa is jegyezve volt odafent...úgy vélem, ha természetes ùton nem vâlhatunk szülővé...annak oka van, mégpedig különleges oka...sorsunk ,,rendezője,,sokkal nemesebb ajândékot szân nekünk...fogadjuk hât el...
...több ève próbâlkoztunk a gyermek âldással sikertelenül, ìgy megértem a párok küzdelmèt, az elkeseredettséget...hiszen ezt àtéltük...àtéltem én is.
Műtèt után feküdtem a kórházi ágyon, kèt alig ,,pár perces,, Édesanya mellett. Sose felejtem el azt a fâjdalmat...nem ...nem a műtèti seb fájdalmàt....inkàbb a lèlekèt...
Pöröltem a sorssal, Istennel de leginkâbb az èletet adó Anyával...
Rá haragudtam amiért nincs gyermekem...neki ez az èrzès megadatott...mègis elszalasztotta több alkalommal is...
Ha hallani lehetett volna a lelki pofonok hangjàt amelyeket kaptam...csattanàsuk zajos lett volna az èj csendjèben...igen ùgy èreztem pofonokat kapok az ègtől...
Egy szàmtalanszor feltett kèrdès tolult ajkaimra ismèt: Mièrt?
Gondolataimat csecsemő sírás szakìtotta fèlbe...a kis èletek akik az imènt jöttek vilàgra Èdesanyjuk karjaiba simultak...
Fejemet elforditottam, a könnyeimet màr nemtudtam visszatartani...nem is pròbàltam...egy kis idő utàn ràjuk nèztem,hogy a legszentebb pillanat rögzüljön amit màr oly sokszor làttam munkàm soràn...az a szerelem ittas áldott pillantàs , ahogy egy Èdesanya nèz a gyermekère.
Vajon ìgy törtènt ez nálunk is?  Nem akartam pàrhuzamokat vonni....mègis azt tettem ùjra ès ùjra...
El kellett telnie egy bizonyos időszaknak,hogy ne okoljak senkit...ennek most ìgy kell törtènnie...ìgy kell elfogadni.
Ìgy hát tovàbb lèptem,hogy a testi ès lelki gyògyulás ùtjàra lèpjek!
Ahogy èn erősödtem fizikailag ès lelkileg egyarànt...az èletet adò Anya ùgy gyengült. Beteg lett..nagyon beteg...
Megrendültem ...ùjra èrtèkeltem az èletemet...hàlàt adtam mindenèrt ès mindenkièrt akik az èletemben rèszt vettek!
Sajnos pàr hònap mùlva èletem egyik legfontosabb rèsztvevője is távozott az èlők soràbòl...az Èdesapàm!
Ùjra èrtèkelődött minden, òriási vesztesèg volt nekünk, egy olyan űr amit betölteni nem lehet....
Megköszöntem Èdesapàmnak azt, hogy Ő is engem vàlasztott...mint ahogy èn Őt...sajnos màr nem felelt...
Megkèrtem...keresse meg az èletet adò Apàt odafent, ès vigyen neki  el egy üzenetet...
Elvitte ès tudom...remèlem, hogy a lèlek talàlkozàsuk lètrejött!
Isten elvett sokat...de ugyanakkor adott is...sokat...nagyon sokat!
Elkezdtem màs szemmel nézni az èletemet az adoptálàsomat, a csalàdi kapcsolataimat. Àtèrkèlődött minden ùjra...ès ùjra...
Kapcsolatom Èdesanyàmmal mègjobban megszilàrdult, az Èletet adòval pedig pròbáltam kialakitani egy fajta kapcsolatot amely többet nem mèrgez sem őt sem engem...
Az utunk...a közös ùt mèg koràntsem èrt vèget...ez utàn kezdődött...

Tartsatok velem továbbra is, ha èrdekelnek a tovàbbi törtènetek...Bàtran osszàtok a blogot tovàbbra is. Örülök, ha megosztjàtok velem a gondolataitokat továbbra is. 
Szeretettel:    M&M

2019. május 11., szombat

Belső bèke...


A mùltunk rendezèse elengedhetetlen rèsze az èletünknek. Gyakran ijesztő dolgokat talàlunk, ilyenkor megrèmülünk talán elszaladnànk, ha lehet....ne csak ezt ne làssam...
Kellő kitartàssal ès lelkierővel viszont pozitìvvà varàzsolhatjuk a törtènteket. Àltalànossàgban egy örökbe adott gyermek mùltja ès èletkezdete nem tündèrmese...kàr ratni magunkat. Vannak akik mèlyszegènysègből jönnek, van aki egy prostituàlt gyermeke ahol az Apa kilète bizonytalan, van ahol egèszen egyszerůen fiatalok a szūlők ès nagy a csalàd rèszèről a nyomàs...szàmtalan ,,variàciò,, ès sors lètezik...sorolhatnàm akàr napestig is...
Hàlàs vagyok, hogy így alakult èletem eddigi folyàsa...a kezdetekèrt is hálàs vagyok. Meg kellett èlni a magànyt ès elhagyatottsàgot ahhoz,hogy ilyen csodàlatos csalàdom legyen a kèsőbbiekben.
Sokan kèrdeztèk tőlem: nem bánod, hogy megkerested a gyökereidet?
-Nem! Èn nem a gyökereimet kerestem, hiszen a gyökereim otthonròl...szeretett szüleimtől szàrmaznak...èn önmagamat kerestem meg ès az utam folyamatàt szerettem volna megèrteni. Egyàltalàn nem bànom, hogy a mùlt èletemből emberek bukkantak elő...ezt is èn akartam. Làtni akartam őket...megszòlaltani...megèrteni a mièrteket! Nem hasonlìtom össze a mùltbèli csalàdomat a mostanival...hiszen nem lehet...teljesen màs emberek ès màs sorsok...a szàlak mègis összefutnak ès egy ,,ponton,, kapcsolòdnak...s ez a ,,pont,, èn vagyok!
A sorsunkat nem mi alakìtjuk, mi maximum formàljuk ...bizonyos helyzetek ès törtènèsek a mi akarutonktòl függetlenül is bekövetkezik...sorsunk rendezője fentről mozgatja a szàlakat...melyek nèha kesze-kuszák, de mindìg kapunk lehetősèget, hogy kibogozzuk azt...!
Miutàn a ,,nagymamàval,, megtörtènt a csepet sem kellemes talàlkozàs...gondolkodtam...sokat! Ahol nincs meg az Anyai szeretet...az anyai minta..ott abban a csalàdban bizony rengeteg balsors felfedezhető. Egy gyermeknek Anya a vilàg közepe, akire szàmìtani lehet mindìg, aki mellett megmutathatjuk a teljes valònkat, ahol nincsenet titkok...egy Anyàt pòtolni nem lehet...ha nincs ...betöltetlen űrt hagy maga utàn...
Miutàn èrzèkeltem ,,nagymama,, ridegsègèt ...megèrtettem azt a tènyt azt a szeretetlensèget amelyet a gyermekei àtèltek...főleg a lány gyermekei...közöttünk az èn èletet adò anyàm is...
Meg kellett viszont èrtenem, hogy nem itèlkezhetek...maximum kìvülről szemlèlhetem a törtènèseket, hogy megèrtsem mi mièrt törtènt!
Ha megèrtem az embereket...ès a törtènetük mögè nèzek...rendezni tudom a ,,soraimat,, ès lelki bèkère lelek...igy hàt elengedem a dühöt,a fèlelmet...a haragot...ezzel jót teszek magamnak ès az eltávozottaknak is!
Egy idő utàn èrzèkeltem, hogy az èletet adò Anya az egyik legfàjòbb ,,pont,, az èletemben...pöröltem vele...a sorssal...Istennel...vàlaszokat ès èrzèseket akartam...
Ahogy èn gyengültem ő erősödött ...ès fordìtva...
Pròbàltam meghallgatni az èrveit, az èrzèseit...megèrteni. Bevallom nem mindìg sikerült, de tudtam jò ùton haladunk...lassan,de biztosan.
Többször is megfogant a gondolat, hogy talàlkoznunk kellene...de nem..mèg nem èrtünk meg rà...
Szüleim felè a szeretet mègjobban erősödött, mègpedig azèrt is mert az èletet adòval is ismeretlenül, de tiszteltèk egymàst. Ez volt a legjobb pèldamutatàs szàmomra...
Hosszù ùt vezetett a felismerèsig,hogy kettè válasszam.az èrzèseimet...az èdes Szüleim akik felneveltek,szeretnek...ők az èn vilàgom! Az èletet adòt is szerethetem..csak màs mòdon...ő adta az èletemet..s ha ùgy vesszük a csalàdomat is :)
Hàlás szívvel gondolok mindenkire...aki eddig bàrmilyen mòdon is rèszt vett közvetlenül...vagy közvetve az èletemben!
Köszönöm,ha tovàbbra is velem tartotok, holnap jövök a következő részekkel.Olvassàtok olyan szeretettel,ahogyan èn ìrom Nektek...
        M&M



2019. május 10., péntek

Az üres bölcső...


... Ahânyszor rânéztem mosoly ült ki arcomra, biztonsâgban èreztem  magam.Vègre itt van velem a mèltó helyèn...mellettem...èn ès a ,,kis Öcsém,,
Alig vârtam, hogy halkuljon a zene, hogy csak mi lètezzünk...fontos kérdèseket kellett megvitatnunk...
Életem egyik legszebb napja így íródott be életem törtènetébe...legszebb...az esküvőm napja...amikor új lèlektalâlkozâsok jöttek létre ès visszakaptam a testvéremet. Isten vissza vezette hozzâm.
Augusztus egyik hétvégéjén útnak indultunk, hogy megtalâljam a kérdéseimre a vâlaszt...vâlaszokat amelyeket ezidáig nem kaptam meg. Látogatóba mentünk férjemmel és anyukámmal a testvèremhez ès a csalâdjához! Ahogy úticélunk felé közelìtettünk újra âtéltem a vâgyódó èrzèst, amely vonzott magához...a városka mely ùjra befogad...egy pillanatra, a talâlkozâs pillanatában!
A kedves arc és az ölelő karok vártak...haza vártak. Olyan boldogok voltunk, hogy ùjra egyesül a család...ezzel  kicsit mèrsèklődve a mùlt tisztázatlan fájdalmai. Az ölelés mert enyhülést, vigaszt ès remènyt adott...remènyt arra, hogy bárhol is leszünk mi már soha nem válunk el.
Fènyképek ès emlékek kerültek elő,..emlékek melyek nem közösek, de felidèzèsük után ùgy èreztem mintha már ez is közös lenne...
Éreztem ahogy testem ellazul, nèztem a fotòkat ès a kezembe akadt egy fotó ròlam...nèztem a kis arcot...a bebugyolált kis emberkét aki én voltam 35 èvvel ezelőtt ès a szívem elnehezült...arra gondoltam bárhogyan  is történt ...a családból való kiemelésem òta ès egészen odáog mìg nem talâlkoztam a szüleimmel egyedül voltam...az Isten irgalmára bìzva. Öcsèm a lányára tekintett...a szeme fátyolos lett, s a mosolygós arc komorrá vált. Éreztük mindannyian, de főleg ketten, hogy sok minden kimaradt...
Ahogy mellèm ült közelebb hùzódtam hozzá, èrezni akartam a közelségèt az illatát, hallani a szìvverèsèt...éreztem ahogy az eddigi fâjdalom ès tehetetlensèg szorìtása enyhül, ahogyan mindkettőnkben falak bomlanak le...mostmár megvan...itt van velem!
Beszèlgettünk ...és ahogy az várható volt szóba került a Nő aki szâmomra titokzatos ès idegen volt, akit gyűlöltem, de vâgyódtam is utána, hogy megismerjem. A kettőség èrzèse vele kapcsolatban sokáig jellemezte az èrzèseimet. A Nő aki pár száz méterrel arrèbb lakott az Öcsèmtől...
Eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha csak ùgy átsètâlnèk hozzá csak ùgy kèretlenül, hogy kicsit feldùljam a lelkèt, az életèt...
Tudta, hogy a városban vagyok...abban a városban mely az èn városom is...mely keblére ölelt ...ùjra.
A kezemben levő boros pohâr kecsessègèt szemlèltem...a vörös nedü illata édesen terjengett a levegőben...egy koccintâs...halk nevetès amikoris....kopogâs törte meg a varâzst.
Minden szem az ajtóra szegeződött...letettem kezemből a poharat és közelebb lèptem az ajtóhoz, hogy szembenèzzek a nővel...aki fontos lehetett volna az életemben, de nem lett...
A ,,Nagymama,, az èletet adó Anya anyukâja âllt az ajtóban.
A szürke szempár a tekintetembe fúrta magât, szinte mâr kellemetlen volt számomra a pillantâsa. Semmi melegsèget nem lâttam benne, szâmomra hűvös ès rideg volt...üdvözöltem ahogy illik...minden testi kontaktust kìnosan kerültem.
Eszembe jutott az èletet adó Apa nővèrènek kedves tekintete...vèget nem érő ölelèse, most pedig a rideg valósâggal kellett szembenèznem. Érzelmeket nem tudtam leolvasni arcâròl...próbâltam szimpatikus vonâst keresni rajta...
Nemtalâltam! Mivel az Öcsém életèben a nagymama is rèszben szerepelt, próbâltam összeszedetten ès tisztelet tudóan komunikâlni...bevallom nehèz volt!
Ùgy gondoltam a legegyszerűbb, ha minden kertelès nélkül megkérem, hogy meséljen...a lânyáról...az életet adò Apáról, rólam a csalâdról...
Láttam a szemèben a gyűlöletet, szìvèben a ridegsèget ahogy a saját lányáròl beszélt...egy ūres bölcső...egy kiüresedett emberi szív jelent meg lelki szemeim előtt.
Azt gondoltam ő âltala sok kèrdèsemre választ kapok...nem...nem ìgy történt.
Elgondolkodtam milyen szerencsés vagyok, hogy az èn nagymamâim melegszìvű kedves tekintetüek voltak...ès nagyszerű gyermekeket neveltek, èrtük èltek...
Kezdett körvonalazódni bennem az igazsâg egy rèsze...mégpedig...az èn életet adó Anyâm sok szeretet...kedves szót, ölelèst nem kaphatott...egy ilyen női mintât vitt tovâbb...ezt látta...igy èlt.
Vègtelen szomorúság ès düh munkâlkodott bennem, hiszen a vâlasz rèszben velem szemben ült...akinek jó szava az èletet adòimròl....a sajât gyermekeiről nem volt.
Próbâltam az ,,anyai ,, szìvét lâgyìtani...kèrtem mutasson nekem fotòkat bârkiről...aki fontos lehet...!
Nincs fotó senkiről...mèg csak a gyermekeiről sem...
Hangsùlyos ès lesùjtó vâlasz volt ez...de ìgy legalâbb rèszben megkaptam a választ arra amit tudni szerettem volna...
Nem volt nehèz a bùcsù ès elvâlâs...ahogy kilépett az ajtòn...gondolatainkba merültūnk mindannyian. Sajgó üressèget èreztem...a puzzle kezdett egysèges képet alkotni...de mèg nem teljes sok a mièrt...a hiânyzó rèsz...



https://youtu.be/EMjrPCDVmKM
https://youtu.be/EMjrPCDVmKM


Tartsatok velem tovâbbra is, ha èrdekelnek a megoldâsok a szemlèletek amelyeket megtalâltam idővel...hogy helyükre kerülhessenek a kirako darabkâi...
M&M

2019. május 9., csütörtök

Szívünk dallama...


Amikor először hallottam a hangjàt... elkèpzeltem ahogyan csibèszes arcàn a nevető gödröcskèk megjennek, magam elè kèpzeltem a bohòkàs arcàt a kedves szemeit...elèg volt a kèpzelet ereje ès màris mosolyra hùzòdott ajkam. Mint a làgy tavaszi szellő, ahogy beàramlik a nyitott ablakon, ùgy àramlott be szívem tàrt kapuin a szeretet ès hàla èrzèse...
Egy làgy dallam ...melynek hallattàn öröm ès boldogság tölt el bennünket, mely hatàsàra szàrnyalunk...!
Csodàlatos tavaszi napra èbredtünk, szinte a levegőben èreztük,hogy ez a nap màs,mint a többi...mèg a nap is màskènt ragyog ès mintha a madarak is màskènt csiripelnènek...vahahogyan èlènkebben ...hangsùlyosabban,hogy jobban odafigyeljünk ràjuk...üzenetet adnak àt...nem is akàr milyen üzenetet rejt magàban ez a nap!
Ezen a szombati napon talàn megvàltozik minden...az egèsz èletem. Làzas kèszülődès, rengeteg szervezès előzte meg ezt a különleges napot, amely orszàgokat ès hatàrokat lebontva...szerveződött, hogy lètre jöhessen.
Az esküvőnk napja, melyet többszörösen is megáldottak odafent ...amikor összegyűlik a csalàd a rokonok ès,azok az emberek akiknek a jelenlète fontos ...hogy rèszesei legyenek kèt ember egyesülèsènek!
Ahogy ültem a fodràszom szèkèben, szemeim a tàvolba meredtek, mintha valakit keresne a mùltban, hogy megmutassa...nèzd itt vagyok...mostmàr menyasszony, nemsokàra felesèg...
Èdesanyàm büszkesège hatàrtalan volt,de a fàjdalom is ott lappangott a szìvekben, hiszen Apukàm ès több mùltbèli csalàdtag nem èlte meg ezt a napot!
Ez a nap az öröm napja, de ugyanakkor az emlèkezès napja is...
Akarva akaratlanul is, de a gondolataim megpihentek az èletet adò szülőknèl ...most ha làtnànak büszkèk lennènek ràm, màsként csinálnák...ha lenne rá lehetősègük?
Ehhez ès hasonlò gondolatok is jàrtak az eszemben.
Gondolatok...èrzèsek melyek összekötnek bennünket, mèg abban az esetben.is, ha több szàz kilomèter vàlaszt el bennünket!
Amìg a sminkes kezei közt szèpültem pròbàltam gondolataimat a jelenre irànyìtani...
...Gondolkodott ...vajon melyik öltönyèt vegyel fel ès mèrlegelte,hogy az előre kikèszített nyakkendő passzol-e hozzà vagy amelyiket nemrèg vàsàrolt ès ott lòg hanyagul a szekrènyben. Amìg ezen gondolkodott a szemei elfàtyolosodva a tükörbe tekintettek...s mint egy idegen kèrdőn nèzett vissza rà...
Magas sarkù cipők erőteljes kopogása szakìtotta meg a gondolkodàst ès elmèlkedèst...keze hanyagul a szekrènyben lògò nyakkendő utàn nyùlt,hogy egy mozdulattal a nyakàba kanyarintsa...e manőver közepette eszèbe jutott ...mi lenne ha valami botrànyosat művelne...amire biztosan èvekig emlèkeznek majd...a bohòkàs arc megtelt vidámsàggal a gödröcskèk az arcán igencsak hangsùlyosak lettek...
Parfüm illat lengte be a hàzat a cipő viselői tudattàk a hàzi gazdàval, hogy èppen merre jàr a hàzban..
Òràjàra tekintett a fèrfi ès gyorsan konstatálta...indulni kell, hogy időben megèrkezzenek...
Szemeim az òrara szegeződtek szinte ugyanabban a pillanatban ès a gondolataink össze kapcsolòdtak ...mèg akkor is ha több szàz kilomèter vàlasztott el...Akkor mèg nem tudtik biztosan, hogy az èletünk talàn örökre megvàltozik...màs èrtelmet nyer...ez a nap mindent ùjra hangszerel...
A bùcsùztatàs pillanata...hatvànyozottan rosszabb.
 èrzèseket vàltott ki belőlem
..Anyukàm mellett Keresztszüleim àlltak...ès a sorbòl hiànyzott az Èdesapàm...az èletet adò Apa...a testvèreim...
Mig a fèrjem oldalàn a klasszikus csalàd vonult fel, az èn rèszem a hiànyuk ellenère talàn duplàn is èreztem a csalàd jelenlètèt az èlőkèt ugyanugy,mint azokèt előre mentek...
Ahogy vèget èrt a szertartàs, a templom ajtajàban àlltuk, hogy fogadjuk a gratulàciòkat...amikor is szemem egy pajkos szempàrba fùròdott...
Èn màr valahol làttam ezt a kèk pajkos szempàrt...talàn àlmaimban..most fàtyolos tekintettel ès csodàlattal tekint ràm...
Hàtam mögött a Csalàdom àllt, ès előttem ùgyszintèn...
Èletemben előszōr làttam az öcsèmet ès csalàdját az esküvőm napján...eljött hàt, hogy megismerjen...
Szavak nèlkül is èreztem azt az èdes èrzèst amit èrzett...ölelèsèben jelen volt az összes szeretet amit mi elveszett testvèrek egy pillanat alatt megtapasztaltunk. Vèget nem èrő ölelèsèben èreztem a mùlt terheit, fájdalmàt a testvèri èrzès hiányàt az ùjra làtàs örömèt! Leírhatatlan boldogsàg töltötte el a szìvemet,lelkemet hiszen immàron lett egy pajkos szemű Öcsèm...egy olyan testvèr akire ha rànèzek mosolyra hùzòdik a szàm.
Kevès volt az a pàr òra , hogy megismerjük egymàst...a titkokat az èlmènyeket, amelyeket nem együtt èltünk àt...mègis felejthetlen èlmènyt èltünk àt...ami talàn csak egyszer adatik meg ebben az èletben...
Mostmàr közös az èlmèny, közös lett lelkünk dallama is abban a pillanatban....a találkozás pillanatàban!


Ha kìvàncsiak vagytok a tovàbbi törtènetekre, tartsatok velem tovàbbra is...ne hagyjàtok abba az olvasàst, hiszen mèg sok meglepetèst ès èrzèst hozok Nektek. Bàtran ìrjatok ès osszátok a blog egyes törtèneteit...
M&M


2019. május 6., hétfő

A titokzatos Nő...2.rész!




Èletünk tele van meglepetésszerű hirtelen vett fordulatokkal. Szeretünk tervezni előre...ùgy èrezzük mi tartjuk kezünkbe a dolgainkat, majd váratlan vâltozások következnek be, amelyek mimden eddigi elképzelèsünket romba döntheti. Kènytelenek vagyunk beismerni, hogy a gyeplő nem mindìg a mi kezünnkben van...nem mi irányítunk.
Nèha tèrdre kènyszerülünk...megsemmisülünk, hogy belássuk van tőlünk nagyobb hatalom ès erő!
Vannak emberek az életünkben akik csak átutaznak...egy rövid pillanatig lehetnek velünk...akiknek van egy kijelölt feladatuk...teremteni...lètrehozni...ès ki kell vonulniuk az èletünkből, hogy tovább élhessünk, gyarapodhassunk...
Életek...sorsok melyek külön-külön utat kell,  hogy bejárjanak...hogy egyszer egyesüljenek...találkozzanak!
A lèlek...a csodás lélek mely sosem felejt...az agy töröl mert ùgy könnyebb ha nem emlèkezik...a lèlek tárol, nem felejt s ha kell megújul....
Szinte öntudatlan állapotban telt az éjjel...tettem a dolgom monoton, a rám bízott feladatokat. Tűnődtem...a barna szempár kereste a tekintetemet...nem akartam, hogy lássa...a fájdalmamat, a tehetetlensègemetm...a keserűsèget ami elárasztotta a bensőmet. Keze ùjra a vâllamon pihent...próbâlt rèszvèttel lenni irántam...ami mèg jobban dühített ès növelte bennem a tehetetlensèg èrzèsèt...
Az órâk a percek szinte vânszorogtak ...pròbâltam figyelmemet a munkámra összpontosìtani, csakhogy kerüljem az engen fürkèsző barna szempárt...ìrtam az adminisztráciòt ...tettem a dolgom...ès azt vettem csak èszre, hogy elmosòdnak a betűk..minden összefolyt...könnyeim áztatták a papìrt ezzel elmosòdott pacát alkotva...!
Egy gyors mozdulattal töröltem le a könnyeimet..nem èrdemli,  hogy sìrjak...
Milyen Nő az ilyen...milyen anya?
....Anya ha ezt a szót kimondom Èdesanyâm arca, fèltő kezei ...kedves arca kúszik a gondolataimba...ez ìgy van rendjén. Ő a stabil pont az èletemben..ő ott volt ha örültem, vagy ha bânat èrt...ott volt mindìg..mind a mai napig!
Dùltak bennem az èrzèsek a harag ès szeretet èrzèse vàltakozott bennem. Talàn èletem egyik leghosszabb ès legkìnzòbb èjjele volt...az a nyàri èj...
Ahogy a nappal utàn èjjel következik, ùgy lett az èn lelkemben is nappal utàn èjszaka...hirtelen megvàltozott minden...felültem egy körhintàra ami csak forgott velem egyre gyorsabban, ès ùgy èreztem nincs alkalmam kiszállni...
Jò pàr hònap kellett ahhoz, hogy a lelkem regeneràlòdjon...meg kellett vàrnom amíg megàll a körhinta...hogy leszàlljak!
Tudattam minden momentumot a szüleimmel, mèg akkor is , ha fàjt ...viszont a lelkemben dùlò viharokat nekem kellett lecsendesitenem.Ez csakis ràm vàrt...mint ahogy az is, hogy megismerjem az Öcsèmet...akit az Èletet adò anya nevelt rèszlegesen.
Tàrcsàztam hàt ùjra, hogy halljam a balzsamos kissè mèly tònusù hangot ...tudnom kellett egy nagyon fontos dolgot ami azòta gyötört, hogy az adoptàlàsom tènyèt tudtam!
Mièrt nem kellettem neki, mièrt hagyott el? 
Kèrdèsemre nem èrkezett vàlasz rögtön...ami dühìtett...nem tudtam tàrgyilagosan gondolkodni...akkor mèg nem.
Nem voltam kèpes tisztàn làtni s csak haragudni tudtam...nem is rà hanem a helyzetre amit teremtettek, ami miatt èn kimaradtam az èletükből, a testvèreim èletèből.
Sok kèrdèsem volt, de nem volt erőm feltenni,elmèmet a harag ès csalòdottsàg boritotta el akàrhànyszor is beszèltünk...
Elindult egy folyamat, amit mèg akkor nemtudtam...a lèlek megùjulàs folyamata a megbocsàtàsè...csak mèg nem voltam kèsz. Megegyeztünk, hogy egy darabig nem keressük egymàst. 
Èrdeklődésem fòkuszàban az Öcsèm àllt aki mint friss tavaszi szellő libbent be szìvem kitàrt kapujàn...


Nagy boldogsággal tölt el, hogy ennyien olvastok, a mèrhetetlen sok szeretet amit tőletek kapok ...leírhatatlan. Azt gondolom ez a blog szinte èl...tùl nőtte.magàt..talàn az álmaim valòra vàlnak s Ti ennek az àlomnak a rèszèt kèpezitek...tartsatok velem tovàbbra is, bàtran osszàtok ...vàrom az üzeneteket...
Szeretettel
M&M