...Teltek a napok, hetek...hònapok a nappalt sötètsèg vàltotta fel...a ragyogò nyàr utàn ősz következett...
Megbocsâtàs...nagyszerü ajândéka...úgy döntöttem ezzel ajândékozom meg magam. Eljött ez a pont, amikor beláttam és felismertem az utamat...a megbocsâtâs ùtjât! Ahogy az èrzés és gondolat megfogant bennem...a szìvem a lelkem és az eszem harmòniâba került. Tudtam...ha megbocsâtok felszabadìtom őket...ès legfőkèppen magamat.
Nincs jogom itélkezni, az én dolgom az, hogy békét teremtsek a lelkemben, hogy élhessek. A hâla èrzése...elsöprő ereje...hâlâs vagyok a Szūleimért, az életet adóimért...a Csalâdomèrt!
Emlèkszem arra a vasárnap dèlelőttre mely borongós, esős volt...ültem az író asztalomnâl s a tollammal körkörös mozdulatokat ìrtam le az előttem heverő kis papírosra.
Hâtuljân a telefonszâma volt...már nem voltam ideges attól, hogy milyen èrzèseket vâlt ki belőlem...ìgy hât tárcsáztam. Ùgy tűnt véget nem érő ideig csörgött a telefon mìg nem felvette...
Gyanakvó volt...hangjâban a kimondatlan kèrdès...vajon most mit akarsz?
Nem ...most nem haragudhatok...tudatosan próbáltam kontrolálni az érzèseimet, bevallom nehèz volt...
Talán èrzèkelte, hogy valami megváltozott...nem haragszom rátok...kimondtam hát.
A kissè èrdes hang meglâgyult irânypmban
- Valóban?
Nemharagszom ...csak mesèlj, hogy èn hallgathassam. Csak ennyit kèrek...tudnom kell...mimdent.
Mi törtènt, ès miért?
Hangzott el ùjra ès ùjra a megunhatatlan kèrdès. Ismerni akartam a törénetüket az èletkezdetemet ugyanúgy, mint az örökbefogadásom törtènetèt is.
Èdedanyâmtól is kèrtem szâmtalan alkalommal, hogy mesèljen nekem. Biztonsâgot ès stabilitâst ad, ha tisztâban vagyok a dolgokkal, könnyebb megèrtenem.
Nehèz volt nem ìtèlkezni, hiszen mi nem a mèlyszegènysègből jöttünk...egyáltalán nem.
Nem ìtèlkezem csak mesèlj kértem hât ùjra.
Azon kaptam magam, hogy ő mesèl én pedig hallgatok...
Sok bűntudat ès elfojtott harag...ami kitűnt a hangjából. Tudtam ...mindketten tudtuk, hogy mi sosem fogunk ùgy tekinteni egymásra mint egy Anya-gyermek...még ùgy sem mint jò ismerősök...viszont nem vagyunk idegenek...egyâltalán nem.
Tisztelte mindìg is a Szūleimet sőt az elbeszélèséből kiderült, hogy az èletet adò Apa is sokat gondolt rám ès szeretett.
- Szerettetek hât? Tènyleg? Markomban szorìtottam a telefont, és a könnycseppeim az előttem levő papìrosra hullottak.
- Igen Szerettünk...most is szeretünk...hallottam, ahogy hangja elcsuklik ...sìr ...tőlem messze!
Itt ezen a ponton megnyugodtam ...nem rossz emberek...nem szörnyetegek. Szìvemben megint belè nyilalt az a rossz èrzés...hiâba kerestem az életet adò Apât...elment előre ment...a gondolataimat tovább fűztem...ès mâr Èdesapâmnâl jârtam. Nagyon hiânyzik. Vajon jò lânya voltam? Még akkor is ha nèha szörnyen viselkedtem?
Ehhez hasonló kèrdèsek tolultak a számra. Megnyugvâst kerestem...a szâmomra titokzatos Nőnél.
A keresztnevèn szòlìtottam ez volt az eggyessèg ...ő az âltala választott nevemen szólìtott. Rendben van ez ìgy...megegyeztünk.
Mindketten kìnòsan ügyeltünk rá, hogy ne keverjük a múltat a jelennel...de a törekvès hiâba való...a mùlt után a jelen...s azt a jövő követi! Tiszteletben tartottuk egymâs csalâdjât nely bâr külön állò volt mègis volt több kapcsolòdási pont...mèg pedig az egyik èn!
Nem fűztem tovâbb a gondolatit, hogy mi lett volna ha....
Viszont megnyugvást hozott némileg, hogy a kimondatlan szavak vègre ki vannak mondva...nem csak gondolati szinten lèteznek.
Szerencsès az én utam...
Öcsémmel gyakran èrtekeztünk, így van ez a mai napig is . Bátyâmmal hullámzó a kapcsolatunk...van hogy hallani sem akar rólunk, van , hogy nâlunk keresi a ,, menedéket,,
Neki fâj az emlékezès ès a történtek, korán lett ,, felnőtt,, ès a szeretethiány óriási károkat okozott...
Mi szeretjük ès ùgy gondolom, annak ellenère, hogy nem együtt nőttünk fel, kimaradtak a közös élmènyek- játèkok...ennek ellenére jò testvèrek vagyunk!
Sok beszélgetès...lelki gyònâs kellett ahhoz, hogy eltudjuk fogadni a mâsik állás pontját...hogy némileg megèrtsük egymást. Sokszor a lelki béke amit igyekeztünk megteremteni felborult valaki rèszèről...volt, hogy rèszemről nèha a józan èsz nem létezett ès az èrzelmek dominâltak. Olyankor gyorsan kellett cselekedni, hogy a lèlek ès szìv harmóniája ùjra egysèges legyen. Volt, hogy távolra ,, löktük,, egymâst...hogy aztân ùjra közeledjünk!
Nem volt egyszerű, de mindannyian haladtunk ès haladunk a megbocsâtâs ùtján, mely megszabadìt a láncaiktòl, hogy többé már ne legyünk foglyok...a saját érzéseink foglyai...
Holnap egy vendégposztot hozok Nektek egy Édesanyátòl egy Szülőpártól akik mèg vârnak. Az ő történeteik már szerepeltek a blogban. Holnap a hârom részt egyszerre olvashatjâtok. A vârakozás, az önismeret- kételyek,félelmek- örömek ùtjáròl olvashattok majd...
Szeretnék egy ,, hagyomânyt,, létrehozni Felvidéken, mégpedig örökbe fogadadó szūlökkel-gyermekekkel- vârakozòkkal talâlkozòkat szervezni...
Azèrt emeltem ki Felvidéket, mert itt ilyen megmozdulás nincs, de szeretettel várom a Magyarországiakat is...nincsenek határok ès korlátok a szìvünkben.
Az örökkön örökkè Felvidéki igazgyöngyök nevezetű zárt csoportban...csoportosulunk.
A csoport azèrt jött lètre, hogy âlmodhassunk egy szebb jövőt, merjünk megnyìlni ès megismerni önmagunkat...a gyerekeinket. Lehetünk szemèlyesek, de nem személyeskedőek.
Tehát hìvjâtok a csoportba azokat akik szerintetek oda tartoznak!
Öröķkön örökkè- Felvidèki igazgyöngyök
M&M
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése