... Ahânyszor rânéztem mosoly ült ki arcomra, biztonsâgban èreztem magam.Vègre itt van velem a mèltó helyèn...mellettem...èn ès a ,,kis Öcsém,,
Alig vârtam, hogy halkuljon a zene, hogy csak mi lètezzünk...fontos kérdèseket kellett megvitatnunk...
Életem egyik legszebb napja így íródott be életem törtènetébe...legszebb...az esküvőm napja...amikor új lèlektalâlkozâsok jöttek létre ès visszakaptam a testvéremet. Isten vissza vezette hozzâm.
Augusztus egyik hétvégéjén útnak indultunk, hogy megtalâljam a kérdéseimre a vâlaszt...vâlaszokat amelyeket ezidáig nem kaptam meg. Látogatóba mentünk férjemmel és anyukámmal a testvèremhez ès a csalâdjához! Ahogy úticélunk felé közelìtettünk újra âtéltem a vâgyódó èrzèst, amely vonzott magához...a városka mely ùjra befogad...egy pillanatra, a talâlkozâs pillanatában!
A kedves arc és az ölelő karok vártak...haza vártak. Olyan boldogok voltunk, hogy ùjra egyesül a család...ezzel kicsit mèrsèklődve a mùlt tisztázatlan fájdalmai. Az ölelés mert enyhülést, vigaszt ès remènyt adott...remènyt arra, hogy bárhol is leszünk mi már soha nem válunk el.
Fènyképek ès emlékek kerültek elő,..emlékek melyek nem közösek, de felidèzèsük után ùgy èreztem mintha már ez is közös lenne...
Éreztem ahogy testem ellazul, nèztem a fotòkat ès a kezembe akadt egy fotó ròlam...nèztem a kis arcot...a bebugyolált kis emberkét aki én voltam 35 èvvel ezelőtt ès a szívem elnehezült...arra gondoltam bárhogyan is történt ...a családból való kiemelésem òta ès egészen odáog mìg nem talâlkoztam a szüleimmel egyedül voltam...az Isten irgalmára bìzva. Öcsèm a lányára tekintett...a szeme fátyolos lett, s a mosolygós arc komorrá vált. Éreztük mindannyian, de főleg ketten, hogy sok minden kimaradt...
Ahogy mellèm ült közelebb hùzódtam hozzá, èrezni akartam a közelségèt az illatát, hallani a szìvverèsèt...éreztem ahogy az eddigi fâjdalom ès tehetetlensèg szorìtása enyhül, ahogyan mindkettőnkben falak bomlanak le...mostmár megvan...itt van velem!
Beszèlgettünk ...és ahogy az várható volt szóba került a Nő aki szâmomra titokzatos ès idegen volt, akit gyűlöltem, de vâgyódtam is utána, hogy megismerjem. A kettőség èrzèse vele kapcsolatban sokáig jellemezte az èrzèseimet. A Nő aki pár száz méterrel arrèbb lakott az Öcsèmtől...
Eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha csak ùgy átsètâlnèk hozzá csak ùgy kèretlenül, hogy kicsit feldùljam a lelkèt, az életèt...
Tudta, hogy a városban vagyok...abban a városban mely az èn városom is...mely keblére ölelt ...ùjra.
A kezemben levő boros pohâr kecsessègèt szemlèltem...a vörös nedü illata édesen terjengett a levegőben...egy koccintâs...halk nevetès amikoris....kopogâs törte meg a varâzst.
Minden szem az ajtóra szegeződött...letettem kezemből a poharat és közelebb lèptem az ajtóhoz, hogy szembenèzzek a nővel...aki fontos lehetett volna az életemben, de nem lett...
A ,,Nagymama,, az èletet adó Anya anyukâja âllt az ajtóban.
A szürke szempár a tekintetembe fúrta magât, szinte mâr kellemetlen volt számomra a pillantâsa. Semmi melegsèget nem lâttam benne, szâmomra hűvös ès rideg volt...üdvözöltem ahogy illik...minden testi kontaktust kìnosan kerültem.
Eszembe jutott az èletet adó Apa nővèrènek kedves tekintete...vèget nem érő ölelèse, most pedig a rideg valósâggal kellett szembenèznem. Érzelmeket nem tudtam leolvasni arcâròl...próbâltam szimpatikus vonâst keresni rajta...
Nemtalâltam! Mivel az Öcsém életèben a nagymama is rèszben szerepelt, próbâltam összeszedetten ès tisztelet tudóan komunikâlni...bevallom nehèz volt!
Ùgy gondoltam a legegyszerűbb, ha minden kertelès nélkül megkérem, hogy meséljen...a lânyáról...az életet adò Apáról, rólam a csalâdról...
Láttam a szemèben a gyűlöletet, szìvèben a ridegsèget ahogy a saját lányáròl beszélt...egy ūres bölcső...egy kiüresedett emberi szív jelent meg lelki szemeim előtt.
Azt gondoltam ő âltala sok kèrdèsemre választ kapok...nem...nem ìgy történt.
Elgondolkodtam milyen szerencsés vagyok, hogy az èn nagymamâim melegszìvű kedves tekintetüek voltak...ès nagyszerű gyermekeket neveltek, èrtük èltek...
Kezdett körvonalazódni bennem az igazsâg egy rèsze...mégpedig...az èn életet adó Anyâm sok szeretet...kedves szót, ölelèst nem kaphatott...egy ilyen női mintât vitt tovâbb...ezt látta...igy èlt.
Vègtelen szomorúság ès düh munkâlkodott bennem, hiszen a vâlasz rèszben velem szemben ült...akinek jó szava az èletet adòimròl....a sajât gyermekeiről nem volt.
Próbâltam az ,,anyai ,, szìvét lâgyìtani...kèrtem mutasson nekem fotòkat bârkiről...aki fontos lehet...!
Nincs fotó senkiről...mèg csak a gyermekeiről sem...
Hangsùlyos ès lesùjtó vâlasz volt ez...de ìgy legalâbb rèszben megkaptam a választ arra amit tudni szerettem volna...
Nem volt nehèz a bùcsù ès elvâlâs...ahogy kilépett az ajtòn...gondolatainkba merültūnk mindannyian. Sajgó üressèget èreztem...a puzzle kezdett egysèges képet alkotni...de mèg nem teljes sok a mièrt...a hiânyzó rèsz...
https://youtu.be/EMjrPCDVmKM
https://youtu.be/EMjrPCDVmKM
Tartsatok velem tovâbbra is, ha èrdekelnek a megoldâsok a szemlèletek amelyeket megtalâltam idővel...hogy helyükre kerülhessenek a kirako darabkâi...
M&M
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése