Rák csillagjegy vagyok, a családcentrikus…már kislányként tudtam, hogy képzelem el az életemet…csakis anyaként. Neveket válogattam, ábrándoztam. Felnőttem, s az élettől egy nagy szerelmet kaptam ajándékba. Évek teltek, ugyanúgy szerettük egymást, ha nem még jobban…a gyermekáldás elmaradt. Orvosok, szívhang nélküli terhességek, korai vetélések…. genetika. Együtt nem lesz soha. Kegyetlen játéka ez az életnek, ami vagy megerősít, vagy széttép. Jött a döntés, mely évekkel előtte már szóba került. Akkor elvetettük, mondván,még nem próbáltunk meg mindent. 2015.április volt az az időpont, mikor azt hiszem, elfáradtunk. Lelkileg addig bírtuk támogatni egymást ezen az úton. 2015. április , az elhatározás. Csinosba öltöztünk….hisz szülök leszünk, mert szívből ezt szeretnénk. Felkerestük a családügyi hivatalt…örökbe szeretnénk fogadni…hogyan tovább. Kézhez kaptunk egy adag nyomtatványt, egy csomó általános kérdéssel…de a végén ott volt a legfontosabb…Miért szeretnénk örökbe fogadó szülök lenni? egyszerű, gondoltam….Esélyt adjunk egy kisgyermeknek, hogy családban nőjön fel….s általa mi is megtudjuk, milyen szülőnek lenni. Szükségünk volt tehát erre a nyomtatványra… orvosi igazolásra, hogy stabil az egészségügyi állapotunk, szellemileg is rendben vagyunk…..Igazolásra a munkahelyünkről…. igazolásra, hogy nem vagyunk büntetett előéletűek. Mikor ezeket begyűjtöttük, visszamentünk a családügyi hivatalba s az egész kupac papírt felküldtük a járási családügyi hivatalába, hogy megkapjuk az engedélyt a pszichológiai felkészítés elkezdésére. Igen, mert erre is szükség van, hogy várakozó listára kerülhessünk. Az elbírálás egy hónapig tartott. ekkor még azt hittem, ez életem leghosszabb egy hónapja. 2015.szeptember….végre elkezdődött… 26 óra pszichológia. Nem bánom. Minden párnak ajánlanám. Mindenkinek, aki családot szeretne alapítani. A foglalkozás heti egyszer volt. 2015. december 18.-án ….ünnepek előtt fejeztük be. Így esélyünk sem volt abban az évben várólistára kerülni. Hát vártunk. 2016 februárjában a hivatalból családlátogatáson voltak nálunk. Háztűznézőben, ahogy én hívom. Albérletben laktunk, de ez nem okozott problémát, mindent megfelelőnek találtak. Így a lakásról, meg a rólunk alkotott véleményüket újra elbírására küldték a járási hivatalába…. Vártunk, megint. Pár hetére megcsörrent a telefon… Sokk! Visszautasítottak. Hogy miért? Mert közben párom munkahelyet változtatott, még három hónapos próbaidejét töltötte….én brigádmunkás voltam…. s a lakásunk albérleti szerződése lejárt az év novemberében..nekem szegezték a kérdést, mi van, ha nem hosszabbítják meg? Ekkor kicsit kibuktam! A várakozási idő 2-2,5 év… mondták akkor….az alatt még bármi történhet! Futottuk a következő kört…. Párom kapott egy igazolást a munkahelyéről, hogy számítanak rá a próbaidő letelte után is. Kaptunk egy igazolást, hogy nincs elmaradásunk, nincs velünk probléma, így biztosan meghosszabbítják az albérleti szerződésünket. Apróságok, de elcsúszik rajta az ember. 2016.március, hát sikerült. Végre listán vagyunk. Most már csak várunk….várunk újra. Mert bár sokan kérdezik… Miért kell lista? Miért kell várni? Annyi gyerek van! Igen, van. Nektek, kérdezőknek ez a fura. Nekem meg az a morbid, hogy arra várok, évek óta, hogy egy anya lemondjon a legnagyobb kincséről s nekem adja. Rám bízza, remélve, hogy jó szülei leszünk. Én tisztelem, becsülöm érte. Szülők leszünk.
Várunk.
2018. március…..mikor már eltelt a várakozásból két év….mikor már mindenki körülöttem babázik…mi indulunk aktualizációra… adatfrissítésre a gyámügyi osztályra. Újabb pár óra beszélgetés a pszichológussal. Újabb háztűznéző, mert közben, Istennek hála, megváltoztak a körülmények. Kertes ház Persze átalakításnál fontos szempont volt az örökbe fogadás is. Külön álló gyerekszoba. 2016-ban azt mondták nekünk, ez kritérium. Nem tudom már, mi változott ezen a téren, de nálunk adta magát, hát ajtót vágtunk. Tehát két esztendő…. lassan ment, mintha kínoztak volna. Hullámvasút, ahol minden születésnap, búcsú és Karácsony egy szenvedés… Mikor nézed a családtagok gyermekeit ajándékbontáskor…karácsonyi dalocskák éneklésekor. A közös családi fotózkodás … mikor az jár a fejedben, a kövi alkalomkor már talán…talán te is a kezedben tartod majd. Már a te picikédnek is integetni kell, hogy figyeljen, s elkészüljön a kép. Majd jön a következő szülinap, névnap… vajon, melyik évszakban ünnepeljük majd mi a szülinapját? Meg van a név, amit szeretnénk…a lány épp téli hónap… a fiúcska nyári….teraszon grillezhetünk… a vágyak….s az üres állandó várakozás. A telefon, hogy hogy haladunk a listán előre. A telefon, ami hol feldob, hogy letör, úgy három havonta. Újra felállni, pozitívnak maradni, nehéz. Nekem az segített, hogy elkezdtem begyűjteni a pici holmikat. Készülődtem. 2016-ban még azt gondoltuk, mi leszünk az a pár, aki úgyse fog jönni aktualizációra… Gondoltuk, olyan laza kritériumokat szabtunk meg, nem lehet, hogy mi addig várunk. És de. Hogy mit jelent a kritérium? Meg kell mondani, mit szeretnénk … kor, identitás, egészségügyi állapot…megszabható a kicsi neme is. Ez alatt a két év alatt rengeteg fórumot olvastam a témában. A nagytöbbség egészséges, fehér identitású kislányt szeretne. Mindenki a szívére hallgasson,csak őszintén. Bár elmondják, a kicsi babáknak keresnek szülőt. Nem lehet egy könnyű feladat. Mindannyian minél kisebb babát szeretnénk. Hogy átélhessük a mászó, totyogó éveket. Minden örömével bánatával együtt.
2019 áprilisa van. Mi hivatalosan a top 20-ban. Ilyenkor már oszt meg szoroz az ember, de senki sem tudja igazán. Az év elején még azt mondták, telefonáljak információért áprilisban….ha addig ők nem hívnának. Ott volt a remény pici szikrája. Majd informálódtam április elején… top 20. Idén már biztosan, de nem tudni előre melyik hónap. Még ősz előtt, valószínű a nyáron. Ha kirándulást tervezünk, szóljunk nekik mindenképp….vagy inkább ne is tervezzünk hosszú kirándulást már nyárra. Szóval izgatott várakozás ez már. Nem tudom, melyik volt a nehezebb… mikor vártunk,hogy listára kerüljünk…vagy mikor csak csendben arra vártunk, hogy teljenek a hónapok…. ez ez…a célegyenesben…hogy teljenek a hetek… Úgy érzem az egész folyamat egy reménnyel teli várakozás.
a kétely….. hónapok mennek… évek telnek el, szépen lassan elmegy az élet mellettünk. Vágyódunk, várunk, hiszünk, bízunk… s öregszünk, szépen lassan. A minap számolgattam. Az utolsó telefon infónk, 12. hely ... minél gyorsabban telik a 2019-es év, annál későbbi időpontot jósolnak…mos t épp december végét, január elejét tippelik nekünk. 2020? rosszérzés öntött el. Hirtelen minden csak fekete lett körülöttem. Ezek szerint egy újabb Karácsony ketten. 2020-ban betöltöm a 38-at…. öreg leszek. Mire oviba megy, már 41… mire suliba, már 44…. mire ő 20 lesz, én 58…. Hogy lesz türelmem a neveléséhez, hogy tudok majd helytállni a fiatalabb szülők világában? s jött a kérdés: Akarom-e én még ezt? Elszörnyedtem a gondolattól, majd hagytam, hogy mégis végigfusson rajtam. Nyugodt, jó életünk van, most. Végre élhetnénk. Mi ketten…most lenne időnk egymásra. Nincsenek orvosok. Nem lenne kötelezettség, csak mi szabadon, együtt. Akarom, hogy ez változzon? Vajon még mindig olyan erős bennem az anyaság iránti vágy, mint 16 évvel ezelőtt? Most csak káosz van. Káosz, amit még nem tudok helyre tenni. Amivel nem tudok mit kezdeni. A jelen állapot. Gondolatok, amikről azt gondoltam, sose lesznek. Azt hittem, annyira eltökélten szeretnék anya lenni. Anya. Most úgy érzem, csak Én szeretnék lenni. Én…végre önmagam. Önző vagyok….talán kicsit. Félek… nagyon. Hajlamos vagyok csak fekete-fehérben látni a világot. Azt hiszem, ezért kaptam magam mellé a Páromat, visszahúzzon a valóságba. Hogy meghallgasson, mikor így vívódom magamban a gondolataimmal. Annyira megértő. Jó Apa lesz, a legjobb, akit kérhettem a gyerekünknek. S mire végére érek a gondolatmenetnek, tudom, sose szeretettem volna mást, mint családot. Igen, Anya leszek. Így leszek egésszé, így leszek Önmagam. Nincs több kétely.
Tartsatok velem tovâbbra is. Hamarosan jövök a következő rèsszel. Szeretellel:
M&M
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése