Biztos kikötő

Mindannyian megérkezünk egyszer, néha a kijelölt úton hajózunk...de gyakran eltérünk.
Sokszor érezzük, hogy egy helyben állunk...hiába evezünk erőteljesen...nem látjuk a célt...
Azthiszem én is így éreztem magsm miután megtaláltam őket, de mégsem...elérhetetlenek lettek számomra. Sokat elmélkedtem, hogy folytassam e a további keresést, vajon nem ártok e ezzel magamnak...a szüleimnek?
Támogattak...továbbra is, ami feltöltött energiával, erővel...a lelkesedés lángja nem hunyt ki...
Szülővárosom egy nagy meglepetést tartogatott számomra...egy újabb találkozást, újabb reményt...amely közelebb visz a célomhoz...a célhoz amely még messze van...
Miután Édesanyámmal és Bohdannal úgy döntöttünk, hogy befejezzük az életet adó Apánál a látogatást...egy újabb találkozásra készültünk.
Megcsodáltuk a várost minden szépségével együtt, próbáltam a sok látni valót rögzíteni a fejemben, minnél több információt eltárolni...hogy kísérjen majd további utamom.
Elérkeztünk hát úti célunkhoz...egy olyan emberhez...egy nőhöz aki talán válaszol...talán elfogad. Mint egy fontos vizsga előtt úgy izgultam...nem...talán jobban...sokkal jobban. Az adrenalin szétáradt testemben. Felkészültem gondolatban arra, hogy mit is mondok majd neki...lelki szemeim előtt lejátszottam a jelenetet...majd töprengtem...
Mi van ha nem kíváncsi rám? Ha nem leszek szimpatikus, vagy ő nekem?
Mi van, ha betolakodónak tart? Talán  nem is emlékezik...
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok tolultak elgyötört elmémbe...de mint mindíg most is Anyukám nyújtott segítő kezet ezzel támaszt adva!
Megfordult a fejemben, hogy talán hagyni kellene az egészet és menni...haza menni.ahol Édesapám vár....!
Elmélkedésemet egy fiatal srác érkezése szakította félbe...körülbelül velem egy idős lehetett...hallotta, hogy magyarul komunikálunk...szó nélkül hagyta...nézelődött és várt...ugyanúgy, mint mi...
Talán ugyanarra várunk...többször is órájára pillantott...nyugodt volt és jóképű. Néztem és tűnődtem...meg kellene szólítanom, minket ide irányítottak ...hátha segít megmondani érdemes e várnunk a nőre...aki szintén az életem része lehetett volna...de nem lett...a nőre aki miatt itt várunk...
Éreztem ahogy a a feszültség és a türelmetlenség eláraszt...megszólítottam...végigmért barna szemeivel...nem gúnyosan, inkább érdeklődöen. Ez egy kis város...hátha ismeri őt és segítségünkre lesz! Kérdésem hallatán a fiatal srác elmosolyodott...
A fia vagyok...jött a válasz...ennyi és nem több...elfordulva érzékeltette...számára a komunikáció itt véget ért!
A szívem egy ritmust egy dobbanást kihagyott...majd dübörgött tovább...azt gon doltam annyira hevesen dobol a szívem, hogy talán hallják...
A fia...hiszen akkor ő az én unokaöcsém/bátyám! Erősen néztem, szinte megbabonáztam...biztosan megérezte mert felém fordult és végigmért újra azzal a kiváncsi tekintetével...
Egyszer csak láttam, hogy megkönnyebbül...megérkezett akit várt, ...akire mindannyian vártunk.
Beszélgettek és én csak figyeltem őket...próbáltam felfogni, hogy kik ők számomra...
Nehéz volt megszólalni s bárhogy is akartam...hang nem jött ki a torkomon...elég volt Édesanyám pillantása és erejének sugallatta, hogy odalépjek hozzájuk...
A fiú újra végig mért...most már aztán erős kiváncsiságot véltem felfedezni a barna szempárban...a Nő felé fordultam kimondva a nevét,hogy vajon ő e akit keresünk. A válasz egyértelmű igen volt!
Nem kérdezte, hogy ki vagyok csak egyszerűen a kiváncsiságot olvastam ki a mosolygós zöld szempárból...
Bemutatkoztam...a régi nevemen...a mosolygós szempár csak nézett rám...és egyszer csak fátyolos lett...
Az arca hirtelen fájdalmas kifejezést öltött, a nevemen szólított vagy százszor és ontotta könnyeit ...értem. Szinte elvesztem az ölelésében,éreztem a szeretetét a fájdalmát...az örömét, hogy újra lát ennyi sok év után...amit nem is remélt...nem is álmodott róla...
Nem kellett sok idő, hogy az érzelmei átragadjanak rám , rögtön megszerettem...minden eddigi kétségem elszállt. Megnyugodtam...igen hirtelen nyugalom és boldogság árasztott el...
Egy kicsit megérkeztem...a kikötőbe ahol nem egyedül várakozom...
Lassan csillapodtak le benne a viszontlátás érzelmei. Nagy szeretettel fogadta és ölelte Édesanyámat is éd boldog volt, hogy jó kezekben voltam és vagyok. Többször is köszönetet mondott hálával azért,hogy szeretettel neveltek fel...
Nehéz lett volna itt Neked velük...kezdte végül...nem lett volna Ő olyan Apád, mint amire vágytál volna...mint akit érdemelsz...és mesélt...mesélt...én pedig hallgattam!
Ez a Nő, nem más volt mint a nagynénikém az életet adó Apa húga...
Amíg csak időnk engedte beszélgettünk rólam a Családomról, a jelenről és arról a családról akik a múltam egy része, akiknél mint valami utazó...átvonultam az életükön.
Megnyugodtam úgy igazán, mikor megtudtam, hogy nem volt rossz ember
az életet ado apa, de mégsem úgy sikerült az élete...ahogy ...
Így kellett lennie...ő előre ment és vár...!
A barna szempárban immáron nemcsak érdeklődést, de szeretetet is láttam...megölelt és éreztem ahogy örül...a boldogság jelei a barna szempárban is megjelentek...unokatestvér...nem ismeretlen fogalom,hiszen otthon számos unokatestvérem van, de ez most más...igen...más érzés teljesen. Mint akik elvesztek, s újra egymásra találnak...akik szavak nélkül is értik egymást...érzik a másik szeretetét és boldogságát! Nem együtt cseperedtünk fel és a sok játék is kimaradt,a sok gyerekkori élmény, viszont ez a találkozás mindent felülmúl és egy kicsit ,, vissza ad,, egy kicsit pótol...
Mivel az időnk véges volt, elkezdtünk búcsúzkodni, ami bevallom fájó volt...ez a pár óra viszont rengeteget adott, vissza adott és pótolt mindnyájunknak...nemtudtuk találkozunk e még...így az ölelések úgy tűntek sosem érnek véget...többször is vissza fordultam, hogy újra elmerülhessek a kedves tekintetekben, hogy emléküket elvigyem magammal. Szeretettel gondolok rájuk, azon a délutánon mindhárman megérkeztünk a kikötőbe...s bár útjaink azóta sem ketesztezik egymást, de tudjuk, hogy bármikor lehorgonyozhatunk egymás mellett, hogy elmerülhessünk a másik tekintetében!

Köszönöm, hogy velem utaztok ezen a csodálatos utazáson...örömmel veszem ha írtok ahogyan eddig is, s ha tetszik a blog bátran osszátok...jövök hamarosan az újabb résszel...           M&M